NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Összecsapás Kijevben

Összecsaptak a rendőrök és a kormányellenes tüntetők az ukrán fővárosban, ahol több tízezren tiltakoztak a gyülekezési jog korlátozása ellen. A kormány többek közt betiltotta a hangosbeszélők használatát, a színpadok és sátrak felállítását, illetve a maszkok és sisakok viseletét a demonstrációkon. Az új szabályok megszegőit akár börtönnel is sújthatják. Kijevben két hónapja kezdődtek a tiltakozások, miután az elnök orosz nyomásra nem írta alá a társulási szerződést az Európai Unióval.

  • 2014. január 19., vasárnap 21:05
Vágólapra másolva!

Már kora délután megtelt kormányellenes tüntetőkkel a kijevi Függetlenség tér. Sokan maszkot és sisakot viseltek, ezek használatát is betiltotta a kormány a gyülekezési jog szigorításáról hozott új törvényekkel. A Viktor Janukovics elnökhöz hű kabinet a sátrak és színpadok felállítását, illetve a hangosbeszélők használatát is törvényellenesnek nyilvánította, hogy illegalitásba szorítsa az EU-párti tüntetéseket. Vitalij Klicsko, az ellenzék egyik vezéralakja a tiltás ellenére is felszólalt. Azt mondta, a kormány döntése felér egy államcsínnyel.

Az új szabályok megszegőit pénzbüntetéssel vagy akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják. Ennek ellenére a tüntetők egy része botokkal és kövekkel felfegyverkezve megindult a parlament felé és megpróbálta áttörni a rendőrsorfalat, mire az egyenruhások könnygázzal válaszoltak. A demonstrálók az egyik torlaszként használt buszt is megpróbálták feldönteni, de a rendőrök ezt is megakadályozták.

Vitalij Klicsko a tüntetők és a rendőrsorfal közé állva, egy személyben próbálta meg nyugalomra inteni a demonstrálókat. Nem sok sikerrel. Az összecsapások késő este is folytatódtak, a tüntetők tűzijáték-rakétákkal dobálták a rendőröket. Az összecsapásban egy rendőrségi busz is kigyulladt.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió aggodalmát fejezte ki az új szabályok miatt, a német külügyminiszter pedig figyelmeztetett: a gyülekezési jog korlátozása még jobban eltávolítja Ukrajnát Európától. A kijevi kormány válaszul azt közölte: a nyugati kritikákat belügyeibe való beavatkozásnak tekinti.