NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Simon-ügy: hülyének nézik az embereket?

Simon Gábor 2012-ben egy 80 milliós budai luxuslakást vásárolt, de nem tudni, miből. Az MSZP felbontatlanul küldi vissza a kilépett elnökhelyettes a pártnak írt vagyonnyilatkozatát.

  • 2014. február 11., kedd 19:07
Vágólapra másolva!

A szocialisták egykori elnökhelyettese 2012 októberében vásárolt egy 128 négyzetméteres budai luxusingatlant a 2001 óta tulajdonában lévő, 97 négyzetméteres XVIII. kerületi társasházi lakás mellé. Azt, hogy miből, arra Simon Gábor korábbi vagyonbevallásai nem adnak magyarázatot. Továbbá a Balaton-parton is volt egy ingatlana 2010 óta.

A Széchenyi-hegyen található társasházban hiába kerestük Simon Gábort. Felesége sem nyitott ajtót, pedig ő is itt vett lakást, ugyanazon a napon, mint az MSZP-s képviselő. A szakértők becslése szerint a társasházi ingatlanok 80-90 millió forintot is érhetnek. A lakásokhoz dupla garázs és mosókonyha is tartozik.

Bizonyítania kell

Vámosi Nagy Szabolcs adószakértő azt mondja, a vélhetően meginduló vagyonosodási vizsgálat során a politikusnak bizonyítania kell, hogy legális forrásból származik az ausztriai számlán parkoltatott pénze. Vámosi-Nagy szerit már akkor sem úszhatná meg a felelősségre vonást Simon, ha megfizetné adótartozását. Az ügyészség szerint 50 millió forint adót nem fizetett be a 240 millió forintnak megfelelő valuta után.

Fidesz: csak megőrzésre kaphatta

A Fidesz szerint Simon Gábor nem a saját pénzét rejtegetheti osztrák bankszámlán, csak megőrzésre kaphatta az MSZP-től. Rogán Antal úgy véli, ez az egyetlen logikus magyarázat arra, hogy a politikus nem szerepeltette a vagyonnyilatkozatában az összeget. A Fidesz frakcióvezetője azt kérte Mesterházy Attilától, érje el, hogy a szocialisták volt elnökhelyettese, vagy legalább a testület szocialista tagjai menjenek el az Országgyűlés mentelmi bizottságának szerdai ülésére, hogy tisztázódjon a Simon-vagyon eredete.

Simon Gábor kedd éjfélig mondhat le országgyűlési mandátumáról, ha a levele addig megérkezik a házelnökhöz, a parlament mentelmi bizottsága befejezi az ellene indított eljárásait.

Thürmer: Hülyének nézik az embereket

„Az ügy természetesen nincs lezárva, hát azért Magyarországon él 10 millió ember, aki ma úgy érzi, hogy hülyének nézték őket” – fogalmaz Thürmer Gyula. A Munkáspárt elnöke biztos abban, hogy van köze a szocialistáknak a rejtegetett Simon-vagyonhoz. Thürmer Gyula az illegális pártfinanszírozás helyett tagdíjat javasol az MSZP-nek.

Ki sem bontották

A szocialisták azt állítják, ők amit lehetett, mindent megtettek az ügyben, Budai Bernadett szóvivő szerint a többit a nyomozóhatóságokra kell bízni. Pedig a szocialisták etikai bizottságánál van az a vagyonnyilatkozat, amit Simon Gábor, összes MSZP-s képviselőtársaihoz hasonlóan külön a pártvezetésnek készített.

Molnár Zsolt fővárosi MSZP-elnök szerint ezt a nyilatkozatot ki sem bontották, ezért arra sem tud válaszolni, hogy van-e eltérés Simon Gábor a pártvezetésnek és az Országgyűlésnek adott két vagyonnyilatkozata között.„Simon Gábornak tisztáznia kell magát, de mivel nem tagja a pártnak, én attól félek, hogy vissza kell juttatni azt a papírt” – fogalmazott.

A DK elégedett

A szövetséges Demokratikus Koalíció elégedett a szocialisták eljárásával. „Ez a tisztességes politikai döntés és a tisztességes politikai magatartás mintapéldája amit az MSZP csinált” – fogalmazott a párt ügyvezető alelnöke. Molnár Csaba az MSZP egykori alelnökének pénzügyei helyett a kormányfő vagyonosodását vizsgálná. „Nem láttam a Fidesz nyilatkozatát, hogy hogyan lehet Orbán Viktor és felesége a miniszterelnöki és képviselői fizetéséből több száz millió forint tulajdonosa” – nyilatkozta.

Simon Gábor ellen az ügyészség adócsalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt indított nyomozást.

Bűncselekményből származik?

A Jobbik szerint zárolnia kellene az ügyészségnek a szocialista politikus bankszámláját és vagyonát amíg nem tisztázódik, hogy miből szerezte vagyonát Simon Gábor. Volner János úgy véli: annak a gyanúja is felvetődhet, hogy az osztrák bankszámlán parkoltatott vagyon bűncselekményből származhat.

– Felmerül az a gyanú, hogy ezek a pénzek esetleg nem tisztázott forrásból, akár bűncselekményből is származhatnak. Ezt természetesen egyelőre nem tudjuk, de meg kell vizsgálni. A fideszes politikusok nyilatkozatai alapján – akik nyilván jóval többet tudnak erről, mint amit most a közvélemény – ez a gyanú úgy tűnik, felmerül, akkor ebben az esetben az ügyészségnek lehetősége lenne arra, hogy akár zárolja a bankszámlát, vagyontárgyakat, összegeket – mondta Volner János.