NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Vádemelés jön, de ki a gyanúsított a Dataplex-ügyben?

Vádemelés várható Dataplex-ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • 2014. február 12., szerda 09:14
Vágólapra másolva!

A lap azt írja: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal részben lezárta a céggel összefüggő nyomozást, és hűtlen kezelés gyanúja miatt vádemelési javaslattal továbbította a Fővárosi Főügyészséghez. Az ügy egy másik részében folytatódik, és feltehetően 2014 második félévében zárul le a nyomozás. Arról azonban egyelőre nem adnak információt, ki lehet a gyanúsított.

Bajnai Gordon a bűncselekmény időszakában a Wallis Rt. vezérigazgatója volt, de tagadta, hogy kihallgatták volna. Egy a Wallishoz tartozó cég 2005-ben vette meg 2,5 milliárd forintért a szerverhotelt működtető Dataplexet. Ezután több állami megrendelést is kaptak, ami miatt megnőtt a cég értéke. A Wallis végül három ciprusi offshore vállalatnak adta tovább a Dataplexet, akiktől pedig több mint 5 milliárd forintért a Magyar Telekom vette meg. A Wallis így több milliárdos haszonra tett szert.