
Ma vitatta meg az Országgyűlés mentelmi bizottsága a pécsi egyetem jogi szakértőinek állásfoglalását a Simon-ügyben.
12 óra után néhány perccel ért véget a mentelmi bizottság elnökének sajtótájékoztatója – mondta a Hír Televízió helyszíni tudósítója. Rubovszky Györgynek 10 órakor küldött faxot Mesterházy Attila, amelyben a kampányra hivatkozva lemondta részvételét. Több jogcímen is visszakövetelhető a Simon Gábornak képviselősége alatt kifizetett 36 millió forint – ezt állapította meg a mentelmi bizottság mai ülésén, miután áttekintette a pécsi tudományegyetemnek az ügyről készült jogi szakvéleményét. A bizottságban egyhangúlag fogadták el a tényt, miszerint visszakövetelhetők Simontól a milliók. Egy bizottsági tag volt, aki elutasította. A testület kereszténydemokrata elnöke Rubovszky György azt mondta: az egyetem jogi szakértői három visszakövetelési jogcímet is találtak, ezt a bizottság elfogadta, és ezt javasolja majd az Országgyűlésnek is. A jelentést jövő héten kapják meg a képviselők.
A testület azért fordult korábban a pécsi egyetemhez, hogy szakvéleményt kérjen arról, hogy visszakövetelhető-e az MSZP bukott elnökhelyettesének elmúlt években felvett képviselői jövedelme. A Magyar Nemzet múlt héten írt arról, hogy a felsőoktatási intézmény több jogcímet is megnevezett, amely alapján visszafizettethető lenne a csaknem 36 millió forint.