NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Gergényi ellen vallott a volt rendőrkapitány

Tanúként is Gergényi Péter ellen vallott a volt Pest megyei rendőrfőkapitány. Ignácz István vezette a tévéostrom után elrendelt belső vizsgálatot. Az összegző jelentés is megállapította az akkori parancsnokok felelősségét. A nyugalmazott tábornok a tárgyalóteremben úgy fogalmazott, hogy a rendőröket vágóhídra küldték.

  • 2014. április 22., kedd 11:30
Vágólapra másolva!

„A rendőrségnek erős fekete napja volt ezen az estén vagy éjszakán…” Így minősítette 2006. szeptember 18-át, a tévéostrom napját Ignácz István, az akkori Pest megyei rendőrfőkapitány. Ő vezette a rendőrségi belső vizsgálatot, amely szakmai hibák sorozatát tárta fel, és elmarasztalta az illetékes parancsnokokat, köztük Gergényi Péter akkori budapesti főkapitányt. A tábornokot tanúként hallgatták meg a volt rendőri vezetők büntetőperében. A vádlottak padján ült Gergényi Péter is.

Ignácz István azt vallotta, hogy a vidékről felrendelt rendőröket hiányos felszereléssel – pajzs és sisak nélkül – vezényelték a volt tévészékházhoz. A rendőrségi rádiók és a mobiltelefonok is működtek, a parancsnokok azonban vagy elérhetetlenek voltak, vagy nem adtak egyértelmű utasításokat. „Nem volt összekötő, nem volt kapcsolattartó, nem volt kijelölve a Magyar Televízió székházánál műveletirányító, ha ki volt jelölve, akkor ő nem úgy viselkedett, hogy ő a műveletiránytó, ő a parancsnok. Rendezetlen, harmonizálatlan, összeköttetés nélküli volt az egyes rendőri egységek tevékenysége” – mondta Ignácz István.

A nyugállományú vezérőrnagy azt mondta: az akkori országos főkapitány, Bene László távollétében a főkapitány-helyettesnek, a helyszínen tartózkodó Szabadfi Árpádnak kellett volna átvennie a parancsnokságot. Ignácz István szerint egyértelmű Gergényi Péter felelőssége is, aki késve, éjfél előtt néhány perccel riadóztatta a budapesti rendőröket. „Gerjedt a tömeg, hangos volt, dobálóztak, és ezt követően kellett volna nagyon gyorsan riadót elrendelni. Azt gondolom, hogy nem kezelhető állapot az, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányságról a Szabadság téren az esti órában, 22 órát megelőzően 20-30 rendőr teljesít szolgálatot, miközben várjuk azt, hogy a területi szervektől a csapaterős szolgálatok jöjjenek segíteni. Budapesten virtuális rendőri csapaterős századok tevékenykedtek.”

Ignácz István nem talált ésszerű, szakmai magyarázatot arra, hogy a tévészékházat védő rendőrök miért nem kaptak erősítést. „Ami számomra érthetetlen, hogy a Kossuth téren lévő csapaterős századot, amikor a tömeg már nem volt ott, miért nem vezényelték át századerőben a Szabadság térre. Akkor, amikor tudták, hogy az odaküldött raj- és csapaterőket szétszedik teljes egészében a demonstrálók, kődobálók. Miért kellett ilyen erővel védeni a Kossuth teret, amikor már ember nem volt ott?”

Gergényi Péter annak idején nem fogadta el az Ignácz István vezette vizsgálóbizottság jelentését. A testületet elfogultnak minősítette, és azt állította, hogy Ignácz István karriervágyból marasztalta el őt, hogy átvehesse tőle a budapesti főkapitányi széket. Az ügyészség a tévéostrommal és az október 23-i véres tömegoszlatással összefüggésben elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolta meg mások mellett Bene Lászlót, Gergényi Pétert és az időközben feloszlatott Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnokát, Dobozi Józsefet.