
Botrányosan zárult a parlamentben a napirend elõtti felszólalások órája. A Fidesz és az MSZP egyaránt hazudozással vádolta egymást, Kovács László pedig a bekiabálások miatt csak akadozva tudta elmondani Áder Jánosnak adott válaszát. Az idõ túllépése miatt Szili Katalin házelnök kikapcsoltatta az MSZP elnökének mikrofonját.
Leegyszerûsödött a választási küzdelem a kampány utolsó hetében a parlamentben. Már senki nem tulajdonított jelentõséget az érdemi meggyõzésnek, az észérveken alapuló vitának, hanem a két nagy párt vezetõi kölcsönösen hazudozással vádolta a másikat.
Így Áder János szerint elõsorban azért érdemelte ki az MSZP a hazug jelzõt, mert két éve megígérték, hogy nem emelik a gáz, gyógyszer árát, ezt pedig nem tartották be, 23 millió román munkavállalóval riogatták az embereket, emellett a pártelnököt a bíróság többszöt is elmarasztalata valótlan kijlentései miatt. A sommás összegzés így hangzott:
Áder János, frakcióvezetõ, Fidesz: 'Hogy is mondta a Kossuth adó 1956-ban, a forradalom napjaiban? Haudtatok éjjel, hazudtatok nappal, hazudtatok minden hullámhosszon - legalább, a saját tötrténelmükbõl tanulhatnának.'
A felszólalásokra Kovács László válaszolt, aki latagadta a korábban oly sokszor elismételt MSZP-s kijlentést, a 23 millió román munkavállalóval kapcsolatban.
Kovács László, külügyminiszter, elnök, MSZP: 'Az Ön kérdésére, hogy ki hazudik, kétféle választ tudok adni, egy rövidet, azt mondom: Ön és tudok adni egy bõvebbet is, azt hogy Önök. ... Soha nem mondtuk azt, hogy 23 millió román munkavállaló fog idejönni, a csecsemõkre soha nem gondoltunk.'
Ezután gyakorlatilag egy rendkívül fegyelmezetlen iskolai órára hasonlított az ülésterem, ahol a házelnök asszony többszöri figylemezeteéssel is képtelen volt fegyelemet tartani, mert a Fidesz képviselõcsoport állandó bekiabálásai meg-megszakították a szocialista pártelnök-külügyminiszter beszédét. A válaszra adott idõ lejárt, a házelnök megvonta a szót pártelnökétõl, így Kovács László szónoklatát a további két percben már csak padszomszédai hallhatták.Szili Katalin késõbb elnézést kért a parlament viselkedéséért.
Szili Katalin, házelnök, MSZP: 'Szeretném sajnálatomat kifejezni az egész társadalom elõtt, tragikus, hogy napirend elõtti felszólalásban nem hallgatják meg a választ, feltételezem saját felszólalásukat ennél sokkal komolyabnak gondolják. Miniszter úrtól pedig elnézést kérek az egész parlamant nevében.'
A házalenökasszony úgy emlékezett vissza, hogy még nem fordult elõ a magyar parlament történetében, hogy egy miniszter ne tudja elmondani a beszédét a közbekiabálások miatt.