NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV külföldi hírei

A cseh kormány nemet mondott a menekültügyi kvótára

Hivatalosan is elutasította a cseh kormány az Európai Bizottság által javasolt menekültügyi kvótákat.

  • 2015. május 25., hétfő 20:59
Vágólapra másolva!

Prága szerint a menekültek befogadásának a nemzetállamok önkéntes döntésén kellene alapulnia, nem pedig az Európai Unió általános mechanizmusain. Úgy vélik, hogy a migránsok problémáját elsősorban a származási országokban kell megoldani, és ehhez készek anyagi segítséget nyújtani. Csehország tavaly 765 személynek nyújtott politikai menedéket, legtöbbjük Ukrajnából, Szíriából és Kubából származott.

Lett és lengyel nem

Megírtuk, Lettország sem fogadja el a kvótarendszert, ehelyett önkéntesen fogadna be menekülteket. „Gondolkodnunk kell azon, hogy milyen feltételek mellett, hol és hogyan tudunk befogadni menekülteket. Társadalmi vitákra van szükség. A kötelező kvótákat azonban nem támogatjuk” – szögezte le Laimdota Straujuma, az Európai Unió soros elnökségét ellátó balti ország miniszterelnöke.

Ugyan így gondolják Lengyelországban is, ők szintén önkéntességet javasolnak a témában.

Ismert, Brüsszel összesen húszezer, legálisan érkező valódi menekült letelepedését tenné lehetővé, és őket osztaná el a tagállamok között.

Háromszázhét

Magyarországnak egyébként az Európai Bizottság javaslata szerint 307 afrikai menekültet kell majd befogadnia 2017-ig. Orbán Viktor újságíróknak Strasbourgban, európai parlamenti felszólalása előtt erre úgy reagált, Magyarország azt szeretné megvalósítani, hogy a magyarok mondhassák meg, legyenek-e Magyarországon bevándorlók, vagy nem.

A kvóták kérdését a június végi brüsszeli csúcstalálkozón vitatják meg az uniós állam- és kormányfők.