
Újabb balesetet okozott Ján Slota, ezúttal három gépkocsit tört össze. A magyarellenes kijelentéseiről ismert politikus a zsolnai járásban száguldozott, amikor luxusautójával belehajtott az előtte haladó járműbe. A kocsi ennek következtében a szemközti sávban közlekedő autónak ütközött. Sajtóhírek szerint a Szlovák Nemzeti Párt egykori elnöke részegen okozta a balesetet. A balesetet szenvedő autósok szerint ráadásul Slota pénzt ajánlott nekik, ha nem hívják ki a rendőröket. A hatóságok kiérkezését követően Slota elutasította az alkoholtesztet, és vérvételre sem volt hajlandó menni.
A volt politikus jogosítványát a rendőrök a helyszínen elvették. A fogdát úgy úszta meg, hogy orvosi igazolást szerzett arról, hogy sürgős kórházi ellátásra szorul. A hatályos jogszabályok szerint Slota akár egy évre is rács mögé kerülhet. A politikusnak legutóbb tavaly augusztusban volt autóbalesete.













