
Párizs négy pontjáról indult a tüntetők menete a belvárosba. A több tízezres tömeg a homoszexuálisok házasságának engedélyezéséről szóló törvényjavaslat visszavonását követelte.
„A házasság szent, és azt szeretnénk, hogy a férfi és a nő házassága továbbra is szent maradjon” – mondta egy tüntető. „Mindenkinek szüksége van egy anyára és egy apára. Erre van szükségük a gyermekeknek a boldogsághoz” – nyilatkozta egy másik.
A francia nemzetgyűlés a hónap végén kezdi tárgyalni a jogszabálytervezetet, amely kimondja, hogy a házasság „két különböző vagy azonos nemű ember között” létrejövő egység. A törvény az örökbefogadást is engedélyezné a homoszexuális pároknak.
A baloldali kormány elképzelése ellen Londonban, Madridban és Varsóban is tiltakoztak a helyi francia követség előtt. A Vatikánban közben ukrán feministák zavarták meg XVI. Benedek vasárnapi miséjét. A félmeztelen aktivisták szerint a katolikus egyház homofób, amiért ellenzi az egyneműek házasságát.