NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Törökország és Ausztrália viszonyát megterhelte a christchurch-i támadás

Törökország és Ausztrália viszonyát megterhelte a christchurch-i támadás

Törökországba utazik az új-zélandi külügyminiszter, hogy személyesen tisztázza a török elnök christchurchi mészárlással kapcsolatos nyilatkozatait. Az új-zélandi külügyminiszter Ankarába utazik, hogy személyesen kérjen magyarázatot Erdogan elnök kijelentéseire, melyeket a christchurch-i mészárlással kapcsolatban tett.

  • 2019. március 20., szerda 13:00
Vágólapra másolva!

Öt nappal az új-zélandi Christchurch két mecsetében elkövetett terrortámadás után megtartották az első temetéseket. Az iszlám előírásai szerint a halottakat a lehető leghamarabb a földbe kell helyezni. Ez általában egy napon belül meg is történik. Most a késlekedést az okozta, hogy 50 áldozatot kellett azonosítani.

Az új-zélandi őslakók, a maorik hagyományos tánca, a haka egyáltalán nem része az iszlám szokásoknak, de az egyik aucklandi muszlim iskola diákjai ezzel is megemlékeztek a halottakról.

A szigetországban nagyjából 50 ezer vallásos muszlim él, többségük bevándorló, például Pakisztánból és Bangladesből. A két mecsetben a pénteki ima közben elkövetett vérengzés Törökországban kampánytémává vált.

Recep Tayyip Erdogan elnök a március 31-i helyhatósági választások kapcsán beszédeiben rendszeresen felemlegeti a christchurchi terrortámadást. Legutóbb a halálbüntetés visszaállítására szólította fel az új-zélandi kormányt, sőt azt mondta, hogy ha kudarcot vallanak az elkövető megbüntetésében, Törökország megtalálja a módját, hogy megtegye. Erdogan kijelentései miatt Ankarába utazik az új-zélandi külügyminiszter.

„Igen, a helyettesem személyesen Törökországban fog rákérdezni ezekre a kijelentésekre. És persze hozzá kell tennem, hogy Törökország az elsők közt fejezte ki együttérzését Új-Zélanddal és a terrortámadásban érintettekkel - mondta Jacinda Ardern. Az új-zélandi miniszterelnök egyben felszólította Erdogant, vonja vissza azt a kijelentését, amelyben iszlámellenességgel vádolja az első világháborúban a Gallipoli-félsziget ostrománál elesett új-zélandi és ausztrál katonákat"– mondta Jacinta Ardern új-zélandi miniszterelnök.

Törökország és Ausztrália viszonyát is megterhelte a pénteki terrortámadás. Scott Morrison miniszterelnök bekérette hivatalába a török nagykövetet, és arra kérte, hogy a török állami televíziók ne sugározzák tovább a christchurchi mészárlás felvételeit. Az ausztrál miniszterelnök azt is bejelentette, hogy az ügyben Ankarában is folytatnak kétoldalú megbeszéléseket. Az ausztrál nagykövet ugyanis találkozik Erdogan kormányának több tagjával.

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról