NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Trump: Május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni a korlátozásokat

Trump: Május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni a korlátozásokat

Donald Trump amerikai elnök megismételte pénteken, hogy készen áll a koronavírus-járvány miatt leállt gazdaság újraindítására, de hozzátette, hogy május elejéig még biztosan nem lehet enyhíteni az elrendelt korlátozásokat és megindítani a munkát.

  • 2020. április 11., szombat 06:42
Vágólapra másolva!

A járványügyi intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport napi sajtótájékoztatóján Trump hangsúlyozta, hogy a döntés időzítésében az egészségügyi szakemberek tanácsaira hallgat majd. Szerintük pedig jelenleg úgy tűnik - fűzte hozzá -, hogy május elsején még nem lehet enyhíteni a korlátozásokat.

- fogalmazott. Hozzátette, hogy az újraindításnak is megvan a maga kockázata, a járvány ugyanis ismét fellángolhat. Leszögezte, hogy a megbetegedések esetleges újabb hulláma esetén kész lesz ismét korlátozó intézkedéseket bevezetni.

Az elnök azt mondta, hogy nemsokára bemutatja azt az új kormányzati munkacsoportot, amely a gazdaság újraindításának lehetőségeit, esetleges időpontját, körülményeit vizsgálja majd. Sajtóértesülések szerint a testület tagja lesz Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Mark Meadows, a Fehér Ház új kabinetfőnöke.

Trump közölte azt is: a jövő héten "bejelentést tesz" az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) nyújtott amerikai pénzügyi hozzájárulásról.

- fogalmazott, további részleteket azonban nem közölt.

Az amerikai elnök az elmúlt napokban többször élesen bírálta a WHO főigazgatóját, Kína iránti elfogultságot vetve a szemére, és az amerikai hozzájárulás csökkentését vagy megvonását is kilátásba helyezte.

A sajtótájékoztatón Trump bejelentette, hogy megegyezett Mexikóval az olajkitermelés csökkentésében, az olajkitermelő országok megállapodása és az olajárak zuhanásának megakadályozása érdekében.

- fogalmazott. Szavaiból azonban nem derült ki egyértelműen, hogy milyen jellegű kárpótlásra is számít. Közölte, hogy az amerikai olajkészletek "évekre elegendőek".

Mike Pence alelnök a sajtókonferencián arra kérte az egyházakat, hogy a húsvéti ünnepek idején is tartsák zárva templomaikat. Bejelentette, hogy a kormányzat néhány nap múlva a járvány megfékezését célzó új előírásokat tesz közzé.

A tájékoztatón ezúttal is részt vett Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet igazgatója, továbbá Deborah Birx járványügyi szakember. Mindketten a kormányzati munkacsoport tagjai.

Fauci arra hívta fel a figyelmet: valószínűleg hónapokba telik, míg a most kipróbálás alatt álló szerekről kiderül, hogy közülük melyik lesz alkalmas terápiás kezelésre.

Birx doktornő pedig azt emelte ki, hogy bár biztató jelek mutatkoznak, a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját az Egyesült Államokban.

Trump szankciókkal sújtaná a kitoloncoltak átvételét elutasító országokat

Donald Trump amerikai elnök közölte pénteken, hogy kormánya vízumszankciókat tervez életbe léptetni azon országokkal szemben, amelyek elutasítják vagy túlzottan késleltetik az Egyesült Államokból visszaküldött emberek átvételét.

A Mike Pompeo külügyminiszternek adott, péntek este közzétett, az év végéig hatályos utasításában Trump a koronavírus jelenleg zajló világjárványára hivatkozik és annak szükségességére, hogy biztosíthassák "az Egyesült Államok törvényeit megsértő külföldi állampolgárok hazatoloncolását".

A dokumentum szerint Mike Pompeónak hét napon belül le kell tennie az asztalra "a vízumszankciók kiszabására vonatkozó tervet". Arra az esetre, ha valamely ország nem veszi vissza a kitoloncoltakat, és hátráltatja a "világjárványra adandó válaszhoz szükséges" műveleteket, "elfogadhatatlan közegészségügyi kockázatot teremtve ezzel az amerikaiak számára".

A Trump-kormányzat március 21-én, az új koronavírus okozta világjárványra hivatkozva, új határátlépési szabályokat léptetett életbe. Ezek értelmében az amerikai hivatalnokok a szokásos menedékjogi eljárások lefolytatása nélkül, gyorsított intézkedéssel távolíthatnak el embereket az országból.

Az új előírások húsz nappal ezelőtti életbelépése óta az amerikai határőrizeti szervek csaknem hétezer embert toloncoltak ki Mexikóba - jelentette a héten a Reuters hírügynökség.

Donald Trump amerikai elnök kezdettől kormányzásának egyik központi céljául tűzte ki az Egyesült Államokba irányuló bevándorlás radikális visszaszorítását.

Trump utasítást adott Olaszország megsegítésére

Nyújtson segítséget a koronavírus-járvány leküzdéséhez Olaszországnak az Egyesült Államok - utasította kormányát Donald Trump amerikai elnök egy pénteken megjelent közlemény szerint.

Az indoklásban Trump kiemelte, hogy a Covid-19 járvánnyal küzdő Itália az egyik legközelebbi és legrégebbi szövetségese Amerikának. Bár a washingtoni kormánynak az elsődleges és legfontosabb kötelessége, hogy az amerikai népet segítsége, a világjárvány idején az Olaszországnak nyújtott támogatással csökkentik a válság hatását, és bizonyítják az Egyesült Államok vezető szerepét a kór elleni küzdelemben - tette hozzá.

Trump utasította az Olaszországban állomásozó amerikai csapatokat, hogy segédkezzenek tábori kórházak létesítésében, valamint vegyék ki részüket az utánpótlás-, az üzemanyag- és élelmiszer-szállításból. Azt is elrendelte, hogy az amerikai katonai egészségügyi létesítményekben ellássák azokat az olasz betegeket, akik nem fertőzéses megbetegedéssel fordulnak hozzájuk.

Trump felszólította Wilbur Rosst, az amerikai kereskedelmi tárca irányítóját, hogy küldjenek az olasz hatóságoknak olyan egészségügyi berendezéseket, eszközöket, amelyekre szükségük van.

Olaszországban van a Covid-19 járványnak a legtöbb halottja a világon, a helyi katasztrófavédelem statisztikája szerint - szombatig - 18 849.

Itáliát követi az Egyesült Államok, ahol a Johns Hopkins egyetem kimutatása szerint 18 637-en haltak meg.

MTI