Többen meghaltak egy kolumbiai repülőtéren történt robbantásokban

Hárman életüket vesztették kedden a kolumbiai Cúcuta határváros nemzetközi repülőterén elkövetett két robbantásban - közölte a helyi rendőrség a Twitter-oldalán.

  • 2021. december 14., kedd 23:35
Vágólapra másolva!

Az első áldozat az elkövető volt, akkor vesztette életét, amikor megpróbált átjutni a Camilo Daza repülőtér kerítésén, és működésbe lépett a robbanószerkezet. A másik két halott esetében két rendőrről van szó, aki az első robbantást követően egy elhagyott csomagot vizsgált át, amikor működésbe lépett a második pokolgép.

A repülőtéren történtek következtében felfüggesztették, illetve elhalasztották a légi járatokat. Iván Duque kolumbiai elnök gyáva terrorcselekményről írt a Twitteren.

Az utóbbi hónapokban és években ismételten követtek el merényleteket a karhatalom, illetve közintézmények ellen, ezeket gyakran a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű egykori gerillaszervezet szakadár csoportjai vagy a még mindig aktív Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) gerillaszervezet számlájára írják.

A FARC és a kolumbiai kormány 2016-ban kötött békemegállapodást. Azóta a biztonsági helyzet javult, bár júniusban lövéseket adtak le Duque helikopterére, amellyel Cúcutába érkezett, azt megelőzően pedig egy katonai támaszpont ellen követtek el pokolgépes merényletet, amelyben több mint harmincan sebesültek.

A Venezuelával közös határon ráadásul az utóbbi időben véres összetűzések is voltak az egymással vetélkedő fegyveres csoportok között a kábítószer-kereskedelmi útvonalak ellenőrzése, illetve a befolyási övezetek kiterjesztése miatt.

MTI