

Ukrán rakétatámadást vert vissza az orosz haderő Szevasztopolnál – közölte Moszkva. A légvédelem 10 lövedéket semmisített meg. Mindeközben a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője arról számolt be, hogy a Föderáció a harcok során már észak-koreai ballisztikus rakétákat is bevetett Ukrajnában.
Orosz vadászgépek és harci helikopterek célzott csapásokat mérnek kelet-ukrajnai katonai, illetve energetikai objektumokra. A Föderáció védelmi minisztériuma arról számolt be, hogy az előzetesen kijelölt célpontok mindegyikét eltalálták a légicsapások során.
A tárca arról is beszámolt, hogy a frontvonal több pontján sikerrel verték vissza az ukránok ellentámadásait, és az ellenség számos haditechnikai eszközét és raktárát megsemmisítették.
"Egységeink nagy pontosságú levegő-föld rakétákkal csapást mértek ukrán létesítményekre. Katonai állásokat, egy vezetési pontot, és több harcjárművet semmisítettek meg katonáink. Egy műveletben felszámoltuk egy külföldi zsoldoscsoport állomáshelyét is, amelynek tagjai Oroszország elleni szabotázsakciókat készítettek elő" – tájékoztatott az orosz védelmi tárca szóvivője.
Részleges katonai sikerről számolt be eközben Kijev is. Az ukránok rakétatámadásokat intéztek a Krím-félsziget ellen. Az orosz hadsereg ugyanakkor azt állította, hogy meghiúsították a Szevasztopol elleni akciót.
A Föderáció légvédelme 10 rakétát lőtt le. A repeszek azonban egy embert megsebesítettek. A hírt a város kormányzója és az orosz védelmi minisztérium is megerősítette.
A harcok kapcsán megszólalt az Egyesült Államok is. Washington meglepő állítással rukkolt elő. Az amerikai vezetés szerint Észak-Korea ballisztikus rakétákat és kilövőállásokat szállított Oroszország számára. Ezeket pedig már be is vetették Ukrajna ellen.
"2023. december 30-án legalább egy észak-koreai ballisztikus rakétát lőttek ki Ukrajnára az oroszok. Ez a lövedék nyílt terepen landolt a Zaporizzsja régióban. Január 2-án pedig több észak-koreai ballisztikus rakétával is támadták az éjszaka folyamán a Föderációból Ukrajnát" – hangsúlyozta a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője.
John Kirby azt is hozzátette, hogy az amerikai hírszerzés értesülései szerint Moszkva Irántól próbál rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákat beszerezni.
2 perc
2 perc
2 perc