

A legjobb 8 közé jutna a magyar futsalválogatott a jövő héten kezdődő Európa-bajnokságon. A magyar csapat 2010 után szerepel ismét Eb-n, ahol Spanyolországgal, valamint Ukrajnával játszik egy csoportban.
Maradandót alkotna a magyar futsalválogatott a jövő hét kedden kezdődő belgrádi Európa-bajnokságon. A magyar csapat 6 év után szerepel ismét kontinenstornán. Előtte 2005-ben és 2010-ben jutott ki az Eb-re, ám ott minden meccsén vereséget szenvedett. A szövetségi kapitány most a 8 közé jutással már elégedett lenne.
„Tudjuk azt, hogy jelen pillanatban még nem tartozunk az európai elithez, még ha a kijutást ki is harcoltuk magunknak. A csapatnak és a sportágnak is természetesen az tenne jót, ha minél tovább jutnánk, hiszen a legjobbakkal fogunk játszani, és tőlük tudunk tanulni” – fogalmazott Sito Rivera.
A románok elleni pótselejtezőn az utolsó pillanatban győztes gólt szerző Dróth Zoltán, aki az Európa legjobb futsalcsapatának számító kazah Almatiban játszik, a nehéz csoport ellenére is továbbjutást vár. „Igaz, hogy nagyon erős csoportba kerültünk, hiszen a világ egyik legerősebb csapata, a spanyol válogatott ellen kezdünk, ami nem lesz egyszerű, de utána az ukránok ellen játszunk, akik ellen már többször bebizonyítottuk, hogy tudunk szoros meccset játszani, sőt meg is tudtuk őket verni. Hát ezt majd be kell bizonyítani február 4-én” – mondta a labdarúgó.
A magyar csapat a B csoportban szerepel, február 2-án Spanyolország, 4-én pedig Ukrajna legjobbjai ellen lépnek pályára. A csoportokból az első két csapat jut a legjobb 8 közé.