
Több izgalmat szeretnének a pályán látni a Forma–1-es időmérő edzéseken – ennek érdekében megváltoztatták a szabályokat, amiket ma a Nemzetközi Automobil Szövetség Motorsport Világtanácsa is jóvá hagyott. A szakértő szerint amatörizmust sugall a módosítás.
Alaposan megváltoznak az időmérő edzés szabályai a Forma–1-ben. Az első szakasz 16 perces lesz, úgy hogy 7 perc után a leglassabb pilóta kiesik, majd minden további másfél perc elteltével újabb versenyző búcsúzik. Az első részt követően 16 pilóta marad versenyben a második körre, ami 15 perces lesz – ebben 6 perc után esik ki a legrosszabb időt elérő versenyző, majd ugyancsak másfél perceként követik őt a többiek.
A szakasz végére nyolc pilóta marad. A harmadik – utolsó – kör 14 perces lesz. 5 perc után búcsúzik egy versenyző, majd a másfél percenkénti kiesések után az utolsó másfél percre már csak két pilóta marad. Ők döntik el egymás között, hogy kié lesz a pole pozíció.
Az új rendszer célja, hogy a korábbinál több legyen az izgalom, valamint, hogy az autók az eddigieknél jóval több időt töltsenek a pályán.
A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő elhamarkodottnak tartja a változtatást. „Azt érzem, hogy egy kicsit kapkodás van, tűzoltás folyik, nem egy átgondolt stratégiáról van szó és úgy gondolom, hogy egy olyan globális sportág esetében, mint amilyen a száguldó cirkusz, ez hiba. Tehát nem szabad ilyet csinálni, ilyen amatőr képet sugallni a világ felé, hogy 3 héttel az Ausztrál Nagydíj előtt próbálnak változtatni egy nagyon fontos szabályon” – fogalmazott A száguldó cirkusz – az F1-évkönyvek szerkesztője. Simon István hozzátette: a versenyzők is értetlenül állnak a módosítások előtt.
A változások végrehajtásához szükséges szoftver elkészült, így már a szezonnyitó, ausztrál nagydíjon bevezetik az újfajta időmérőt.