NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
A nyíltvízi úszók reménysége csapott először a célba

A nyíltvízi úszók reménysége csapott először a célba

Többszöri halasztás után vasárnap megtartották a 35. Balaton-átúszást. A versenyzők Révfülöpről indultak Balatonboglárra, a több mint 5 kilométeres távnak 8200-an vágtak neki. Elsőként Juhász Janka, a nyíltvízi úszóválogatott tagja ért célba, 1 óra 4 perces idővel.

  • 2017. július 09., vasárnap 19:14
Vágólapra másolva!

Az odautat hajóval, a visszautat úszva tették meg azok, akik a Balaton déli partjáról vágtak neki a tó átúszásának. A mezőny a révfülöpi kikötő mellől indult. A versenyen csak orvosi igazolással lehetett indulni.

„Teljesen jól összeállt a vitorlássor, több mint 120 vitorlásunk van, ami azt jelenti, hogy 50 méternél közelebb állnak egymáshoz, tehát ha valakinek valami problémája van, akkor bármikor 50 méteren belül is segítséget tud kérni, akár inni, akár egy kis szőlő cukrot energiapótlásként, akár egy görcs van, és akkor kimasszírozzák. Kórházhajóink vannak kint a vízen, három – egészségügyi személyzet és motorcsónakokkal, hogyha bármi gond van akkor tudnak segíteni” – emelte ki Máth István, a BSI ügyvezetője.

A nők közül a magyar nyíltvízi úszóválogatott reménysége ért célba elsőként a balatonboglári strandon. Juhász Janka kétszeres junior Európa-bajnok, tavaly 7 és fél kilométeren, másfél hete pedig váltóban szerzett aranyérmet. A jövő héten kezdődő világbajnokságon ötezer méteren indul. „Holtpont szerintem egyáltalán nem volt, kellemes volt. A tájat néztem, az gyönyörű volt, úszás közben nézelődtem jobbra-balra” – nyilatkozta.

A férfiaknál Kutasi Máté nyert, ő szintén versenyszerűen úszik. „Jól sikerült az úszás, kicsit később indultam, mint a többiek. Lehet hogy ezért úsztam ilyen jó időt” – mesélte.

Risztov Éva, aki a 2012-es olimpián megnyerte a 10 kilométeres nyíltvízi úszást, az egészséges táplálkozás nagyköveteként érkezett a rendezvényre. „Bevallom őszintén, nagyon örülök, hogy végre nem abban a formában vagyok, hogy fürdőruhában át kell úsznom az egyik oldalról a másikra, hanem azt, amit én 25 év alatt megtapasztaltam, most a tudásomat szerettem volna átadni. Gyakorlatilag tanácsokkal, egészséges táplálkozással, edzéstervvel segítettem felkészülni a sportszerető sporttársakat” – mondta az olimpiai bajnok.

A 35. Balaton-átúszáson több mint nyolcezren indultak el, az alap nevezési díj 8 ezer forint volt.