

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szerint akkor sem veszik el Oroszországtól a jövő évi foci-vb rendezési jogát, ha bebizonyosodik, hogy a komplett orosz válogatott doppingol. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) azután indított vizsgálatot, hogy a német közszolgálati televízió birtokába jutott egy jelentés, amely szerint az orosz játékosoknak kötelező részt venniük az állami teljesítménynövelő programban.
A jövő évi focivébére számol vissza az óra Moszkva központjában. Az egyik német közszolgálati tévének, az ARD-nek szivárogtatták ki azt a jelentést, amely szerint állami segédlettel doppingol a teljes orosz futballválogatott, a mintákat maguk az ellenőrök hamisítják meg, hogy senki ne bukjon le. Az oroszok tagadnak.
„Ez a támadás az országunk ellen zajló, nemzetközi lejárató kampány része, amelynek a sport, a diplomácia és a gazdaság minden területén láthatjuk az eredményeit” – összegzett az orosz szövetségi elnök, Vitalij Mutko.
Oroszországban még tart a Konföderációs Kupa, amelyet a vébé főpróbájának tartanak. A kupán a rendező ország, az aktuális világbajnok és a kontinenstornák győztesei mérkőznek meg egymással. Az oroszok már kiestek, a keretben legalább öt olyan focista volt, akit doppinggal gyanúsítanak. A világbajnok németek szövetségi kapitánya szerint a folyamatos titkolózás megöli a tiszta játékot.
„Azt akarom, hogy ezek a doppingellenes szervezetek, amelyek folyamatosan tesztelnek minket, utánunk jönnek az edzőtáborokba és a tornákra, kiállnának, és közölnék a neveket. Ne rejtegessék, hogy mit tudnak a csalásokról és az elkövetőikről, hanem hozzák nyilvánosságra a doppingoló játékosok nevét, hogy el lehessen mindet tiltani” – mondta a német edző, Joachim Löw.
Az már korábban kiderült, hogy Katarhoz hasonlóan Oroszország is lefizette a FIFA-döntéshozóit a világbajnokság megrendezéséért. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség akkor sem adja más országnak a 2018-as vb-t, ha bebizonyosodik, hogy az egész orosz válogatott doppingolt.
„Nem változott az álláspontunk a vizsgálatokról, és együttműködünk a WADA-val. Ha megvan a vizsgálat eredménye, zéró toleranciát fogunk tartani, akár a vébét rendező Oroszországról, akár másokról van szó. De ennek az eredményétől függetlenül nincs okunk, hogy módosítsunk a rendezésen” – mondta a FIFA főtitkára, Fatma Samoura.
A doppingellenes világszervezet, a WADA épp a héten engedélyezte a moszkvai doppingellenőrző központ újranyitását. Ezt két éve záratta be, miután kiderült, hogy az ellenőrök is részt vettek az orosz minták meghamisításában a szocsi téli olimpia idején.