NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Magyar úszókat is szívesen bevesz az új szervezetbe Hosszú Katinka

Magyar úszókat is szívesen bevesz az új szervezetbe Hosszú Katinka

A budapesti világbajnokság után magyar úszók is belépnek a Hosszú Katinka által életre hívott úszószervezetbe – ezt a háromszoros olimpiai bajnok úszónő közölte saját versenydressze, illetve az Iron Lady márkanév alatt futó kollekció budapesti bemutatóján.

  • 2017. július 05., szerda 17:34
Vágólapra másolva!

Azt mondta: több olimpiai bajnokot is megnyert a kezdeményezésnek, amely beleszólást követel a nemzetközi úszóélet alakulásába – a magyar versenyzők ugyanakkor a vizes vb végéig a türelmét kérték. Neveket Hosszú nem árult el.

„Megbeszéltük, hogy a vb miatt, főleg hogy itt van Magyarországon, ők nem szeretnének most ilyennel foglalkozni, én teljes mértékben megértem és tisztelem a döntésüket. Többen jelezték hogy a vb után viszont szeretnének ezzel foglalkozni és hozzászólni, úgyhogy én úgy gondolom, hogy mivel ez a hozzáállásuk, ezt nekem tisztelni kell, és ezt tiszteljük is, és úgy gondolom, hogy ez így rendben is van” – mondta Hosszú Katinka.