NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSport
Elkezdődött a 24 órás Dóczy Éva Úszógála

Elkezdődött a 24 órás Dóczy Éva Úszógála

Elkezdődött a 24 órás Dóczy Éva Úszógála ma délben Zalaegerszegen. Ezzel immár hatodik alkalommal tisztelegnek a legendás úszóedző emléke előtt. A rendezvénnyel az egészséges életmódot, valamint az úszósportot is népszerűsítik. Emellett jótékony célt szolgál a program, ugyanis a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára gyűjtenek.

  • 2019. december 28., szombat 22:46
Vágólapra másolva!

A sípszót követően, pontban délben csobbantak vízbe az első versenyzők a zalaegerszegi Fedett Uszodában. Idén hét csapat több, mint 170 taggal nevezett a megmérettetésre. Csakúgy, mint az elmúlt években, most is a csornai Baráth Csaba volt a rangidős.

Veszprémből sem először érkeztek versenyzők. Molnár Máté és csapata címvédőként tért vissza Zalaegerszegre.

24 órán keresztül küzdenek a hosszok ellen a versenyzők. A rendezvény a sportágat akarja népszerűsíteni emellett azonban jótékony célt is szolgál. A Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára gyűjtenek.

- mondta Pataki János, főszervező.

A verseny vasárnap déli 12 órakor ér véget. Ekkor kiderül az is, hogy sikerült e megdönteni a tavaly megtett több, mint 130 kilométeres távot.

Hír TV