NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
Kutatás: a magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik

Kutatás: a magyar gyerekek háromnegyede videójátékozik

A 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira. A 10-16 év közötti fiúk szeretik leginkább ezt a kikapcsolódást, a legtöbben okostelefonon és konzolon játszanak valamilyen verseny- (pl. autó) vagy stratégiai játékot. A gyerekek többségével nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit a játék miatt, és az is, hogy nem az életkorának megfelelő játékkal játszott – derült ki a Good Gamer kutatásból.

  • 2021. október 28., csütörtök 09:29
Vágólapra másolva!

A Good Gamer felmérést a Generali a Biztonságért Alapítvány (GABA) megbízásából az eNet készítette abból a célból, hogy feltárják a gyerekek videójátékozási szokásait, és a magyar szülők a felelős videójátékozás témáiról való gondolkodását. Az eredményeket több ütemben, folyamatosan teszi majd közzé a GABA. Az online kérdőívet több mint 800 szülő és közel 600 gyermek töltötte ki.

A kutatás egyik jelentőségét az adta, hogy a videójáték-függőség 2019-ben hivatalosan is felkerült az Egészségügyi Világszervezet (WHO) betegséglistájára, melynek értelmében a videójátékokkal kapcsolatos zavarokra immár létező betegségként tekintenek a WHO-nál. Az új besorolás 2022. január 1-től lép hatályba.

Ha a szülő videójátékozik, a gyerek is

A kutatás eredményei szerint a 6-18 éves magyar gyerekek 76%-a játszik videójátékokkal, a fiúk és a 10-16 évesek körében ez az arány még ennél is magasabb. A videójátékozás tehát ma már megkerülhetetlen téma szülőként, de elterjedtségében fontos a szülői példa és gondolkodás: azoknak a szülőknek ugyanis, akik maguk is szoktak videójátékozni, nagyobb eséllyel játszik a gyermeke is. A videójátékozó szülők 92%-ának, míg a videójátékkal nem játszó szülők csupán 55%-ának játszik a gyermeke.

A legtöbben az okostelefonjukon FIFA-znak

A Good Gamer felmérés kitért arra is, hogy milyen eszközökön játszanak leggyakrabban a gyerekek. Mivel egy korábbi kutatás már kimutatta, hogy a gyermekek 77 százaléka használ okostelefont, talán nem meglepő, hogy játszani is ezen szoktak a legtöbben (74%). A második legnépszerűbb platform a konzol (42%), míg laptopon, PC-n, és tableten a gyerekek harmada játszik.

Játéktípusok szerint a sport- versenyjátékokkal (pl. FIFA, Need for Speed stb.) és a stratégiai játékokkal (pl. Civilization, Stracraft stb.) játszanak a legtöbben, de a top játékműfajok közé tartoznak még a lövöldözős játékok is, mint a Call of Duty vagy a Counter Strike.

A gyerekek 7 százaléka 20 óránál is többet játszik

A 6-18 éves gyerekek 24 százaléka legalább naponta, 12 százalékuk viszont akár naponta többször is játszik. A megkérdezett gyerekek harmada (32%) hetente többször, de nem napi rendszerességgel tölti ezzel a hobbival az idejét. Ugyanakkor a válaszadók 7 százaléka heti 20 óránál is többet tölt valamilyen képernyő előtt – az ő heti játékidejük tehát eléri vagy meghaladja egy félmunkaidős állás időtartamát. Összességében hetente átlagosan 8 órát töltenek a videójátékozó gyerekek játékkal.

A Good Gamer kutatásból az is kiderült, hogy a gyerekek többségével (76%) nem gyakran, de előfordult már, hogy elmulasztotta napi teendőit (pl. leckeírás, elpakolás stb.) a játék miatt, és az is igen gyakori, hogy egyszer-egyszer idősebbeknek való játékkal játszanak (65%).

Most akkor sok vagy kevés a heti 8 óra játék?

– véli Király Orsolya, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének kutatója.

www.influencemedia.hu