NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
A Metropol idén is elindította nagysikerű fotópályázatát

A Metropol idén is elindította nagysikerű fotópályázatát

A tavalyi évet követően idén is elindította fotópályázatát a Metropol, Magyarország legnagyobb példányszámú napilapja.

  • 2022. március 16., szerda 12:44
Vágólapra másolva!

A kezdeményezés rendkívüli népszerűségnek örvendett mind a hobbi, mind pedig a profi fotósok körében, hiszen az előzőhöz képest kétszer annyi, közel ezerötszáz kép érkezett a felhívásra.

A képek közül a legjobbakról szakmai zsűri dönt:

 DOMBÓVÁRI TAMÁS

Escher Károly-díjas fotóriporter

 RIZSAVI TAMÁS

Többszörösen díjazott fotográfus

 MOLNÁR IRINA

Metropol lapigazgató

 ILLÉS CSABA

Marketing, PR és Kreatív igazgató – Mediaworks

 FICSOR ZOLTÁN

Villanypára Egyesület, elnök

A szervezők három kategóriában várták a nevezéseket: Kultúr Budapest, Füstmentes Budapest, Gasztró Budapest. Rengeteg kiváló fotó érkezett, ami megnehezítette a zsűri dolgát, melynek a tagjai majd közös döntés, illetve a közönségszavazatok alapján fogják kihirdetni a kategóriánkénti első három helyezettet. A mezőny szoros és izgalmas.

Március 17-én fény derül a három kategória nyertes fotóira, valamint közönségdíjas és különdíjas nyeremények is gazdára várnak. A kategóriánkénti legjobb 20 pályázat április 4-től egy közterületi kiállításon, a Bálna előtti területen is megtekinthető lesz az érdeklődők számára.

Hír TV