NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvSzínes
A héten megint drasztikusan változik az időjárás

A héten megint drasztikusan változik az időjárás

A Köpönyeg.hu előrejelzése:

  • 2022. november 14., hétfő 07:56
Vágólapra másolva!

Hétfő

A reggeli órákra többfelé képződik köd, mely a délnyugati tájakon akár tartósan megmaradhat. Napközben a Dunántúlon párás, rétegfelhős lesz az ég, és estétől kisebb eső is előfordulhat. A Dunától keletre változóan felhős idő lesz, legalább pár órás napsütéssel. 7 és 15 fok között változik a hőmérséklet.

Kedd

Éjszaka többfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, mely napközben több helyen tartósan is megmaradhat, csak kevés napsütésre van esély. Estétől nyugat felől elszórtan fordul elő szitálás, kisebb eső. A délies szél megélénkülhet. 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet a ködtől függően.

Szerda

Erősen felhős, párás lesz az idő. Reggelig főleg keleten, napközben délen többfelé, máshol szórványosan lesz eső. Az északnyugati szél megélénkül. 11-12 fok körüli értékeket mérhetünk.

Csütörtök

Eleinte csökken, majd nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Foltokban párás lesz a levegő. Lehűlés kezdődik: reggel 2, délután már csak 7 fok körül várható a hőmérséklet.

Péntek

Erősen felhős, vagy borult lesz az ég. A nap második felétől szórványosan fordul elő eső. Reggel már csak fagypont körül alakul a hőmérséklet, délután is csak 4-9 fok valószínű.

Fotó: Shutterstock