NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKultúra
Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Jordán Tamás: Ha tényleg ez történt, nem tartom helyesnek

Utoljára a nyolcvanas évek elején Marosvásárhelyen hallott hasonlót Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, aki a Magyar Nemzet megkérdezett Jordán Tamás színházalapítóval együtt döbbenten áll a Katona József Színház botránya előtt.

  • 2023. november 27., hétfő 16:09
Vágólapra másolva!

– Nem tudom, mi lehet ennek a háttere, hogy miért adott volna kedvezményeket a Katona József színház a Demokratikus Koalíciónak – állapította meg Jordán Tamás Kossuth-díjas színész, a Szombathelyi Weöres Sándor Színház alapítója és örökös tagja - írta meg a magyarnemzet.hu.

Kiemelte azt is, hogy egy színházigazgatónak joga van kedvezményeket biztosítani bizonyos köröknek, de azt már nem tudja elképzelni, hogy mindez politikai alapon történjen. Mint azt megírtuk, a Katona József Színházba hirdet kedvezményes jegyeket saját tagjainak a Demokratikus Koalíció (DK). A DK üzenete szerint a közösségének tagjai bármikor élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy pőrén így néz ez ki

– fejezte ki bizonytalanságát Jordán Tamás.

– Meg kell tudnom, hogy nem félreértés vagy csúsztatás állhat-e mögötte. Ha viszont tényleg ez történt, akkor azt nem tartom helyesnek – tette hozzá.

Megkérdeztük a Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját, Béres Attilát is a Katona József Színház botrányos lépése ügyében, aki elmondta,

ha és amennyiben ez igaz, akkor végtelenül felháborító.

–Ismerve a Katona József Színház művészeti színvonalát, elkötelezettségét a szakmaiság mellett, remélem, hogy ez az információ nem igaz.

De ha igaz, akkor bicskanyitogató

– fogalmazta meg véleményét Béres Attila.

Nicolae Ceausescu idejére, vagyis az egyik legsötétebb kommunista diktatúra korszakára utalva azt is megjegyezte:

utoljára ilyet a nyolcvanas évek elején, Marosvásárhelyen hallott, amikor tudomására jutott, hogy a párttagok ingyen mehettek színházba.

Fotó: Jordán Tamás (Forrás: Mafab.hu)