NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKultúra
Életműdíjat kapott Szabó István Cannes-ban

Életműdíjat kapott Szabó István Cannes-ban

A Nemzeti Filmintézet sajtóanyagából többek között kiderül, hogy a magyar filmrendező a filmkritikusok nemzetközi szövetségét jelentő FIPRESCI-től kapta az elismerést.

  • 2025. május 16., péntek 22:15
Vágólapra másolva!

„Amikor elvégeztem a főiskolát, elkészítettem a Koncert című diplomafilmemet, ami itt Cannes-ban elnyerte a legjobb rövidfilm díját, ez 63 évvel ezelőtt történt. Ezután többször meghívtak a filmjeimmel, és most nagyon köszönöm a fesztiválnak, hogy újra itt lehetek és újra köszönthetem Cannes-t és köszönthetem a mozit.” – mondta el Szabó István A napfény íze című filmje felújított változatának cannes-i premierjén péntek este.

Szabó István magyar-osztrák-kanadai-német koprodukcióban készült műve átfogó vízió a 20. századról, melyet egy magyar zsidó család történetén keresztül mesél el.

A napfény íze operatőre Koltai Lajos, főszereplői olyan nemzetközi sztárok, mint Ralph Fiennes, Jennifer Ehle, Rosemary Harris és Rachel Weisz, producerei Andras Hamori és Robert Lantos voltak. A film 1999-ben, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremierjét követően három Európai Filmdíjat nyert, a legjobb forgatókönyv, a legjobb színész és a legjobb operatőr kategóriában, és világszerte látható volt a mozikban.

A film 4K felbontású restaurálása, melyet Cannes-ban láthatott először a közönség, a Nemzeti Filmintézet szakemberei és Koltai Lajos operatőr közreműködésének köszönhetően készülhetett el az elmúlt hónapokban.

A 78. Cannes-i Fesztivál Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú, Sára Sándor Feldobott kő, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek, Elek Judit Sziget a szárazföldön című filmje után immár nyolcadik alkalommal hívott meg magyar filmet az ikonikus klasszikusokat bemutató válogatásába.

Forrás: Nemzeti Filmintézet

Fotó: Blikk.hu