NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvMagyarország élőben
György László: Minden válság egyben lehetőség is

György László: Minden válság egyben lehetőség is

Az augusztusi adatok alapján a foglalkoztatottak aránya meghaladta a 4,5 milliót, ez mindössze 18 ezerrel marad el az egy évvel korábbitól, az adás vendége György László államtitkár.

  • 2020. október 06., kedd 20:13
Vágólapra másolva!

Társadalmi egyeztetést indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hátrányos helyzetű településeken működő kis- és mikrovállalkozások fejlesztési támogatásáról. A program célja, hogy fenntartsák a hátrányos helyzetű térségekben a vállalkozások foglalkoztatásbővítési lehetőségeit, valamint növeljék a vidék lakosságmegtartó képességét.

Nézzük a Covid19 világjárvány gazdasági hatásait. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank a közelmúltban közzétett egy arról szóló jelentést, hogy ez a válság nagyobb pusztítást végzett a világ gazdaságaiban, mint a 2008-2009-es globális válság. Milyen mértékben hatott a világjárvány a nemzetgazdaságokra, az önök mérései mit mutatnak? - kérdezte Földi-Kovács Andrea, műsorvezető.

- mondta György László, államtitkár.

Hír TV