

Trombitás Kristóf vendége volt Rákay Philip, kommunikációs szakember, Pesty László, kampányfőnök és Horváth Tamás, a 888.hu újságírója. A rendhagyó adás első részében Rákay Philip és Pesty László beszélt az aláírásgyűjtésekről, ugyanis több mint 300 művész és közéleti személyiség állt ki Vidnyánszky Attila mellett, valamint meghosszabbították a nemzeti kisebbségekért folytatott aláírásgyűjtést. A műsor második részében pedig egy régi, bolsi hagyományt elemez Pesty László és Horváth Tamás, mégpedig, hogy azzal kell megvádolni az ellenfeleket, amiket valójában saját maguk követnek el. Amíg Bíró László antiszemita, rasszista kijelentései nem akadályozták meg abban az ellenzéki összefogást, hogy beálljanak a jelölt mögé, addig nemzetközi segítséggel továbbra is a baloldal vádolja antiszemitizmussal és rasszizmussal a magyar kormányt.
Két sokat mondó számot hadd mondjak statisztikából, Magyarországon 2018-ban 194 rendőrség felé jelentett úgynevezett gyűlöletbűncselekmény történt, Németországban ugyanezen évben 8113. Roth-nak biztos, hogy velünk van keresni és foglalkozni valója? – tette fel a kérdést Trombitás Kristóf műsorvezető.
Én azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy számokat mondasz, nekem is a mániám a matek. Társadalmi jelenségről beszélünk, akkor mindig azt mondom, hogy mérjük meg. Tegyük az asztalra a számokat és az megmutatja, hogy van ez a dolog vagy nincs érdemben, hogy releváns-e erről egyáltalán beszélni. Amikor a Cake Olivió ilyesmivel vádolja a magyar jobboldalt, akkor nyilván arra apellál, hogy igen nyomokban, nyilván Magyarországon is, mint a világ összes országában a náci beszéd sajnos a mai napig jelen van. Én képernyőről hallottam az elmúlt napokban is, hogy valaki buzizott, a kocsmában, a közértben hallod, hogy igen, nyomokban zsidóznak, cigányoznak, na, de ez nem kormányprogram. A magyar kormány úgy tudom, hogy az elmúlt 10 évben, pont, ha már az antiszemitizmusról beszélünk és ezt üzenhetjük a német államtitkárnak is és Cake Oliviónak is, hogy a magyar kormány kiváló kapcsolatokat ápol Izraellel és Izrael úgy tudom, hogy acceptálja a magyar törekvéseket, pedig Izrael állam tényleg nagyítóval nézi a világban, hogy hol sérülnek a zsidó honfitársak jogai vagy lehetőségei. Soha nem volt még ilyen jó a kapcsolat, tehát lehet itt nácizni kormányokat a számok és a statisztikai adatok nem igazolják ezt a dolgot. Van ilyen beszéd sajnos, de nem kormányprogram
- mondta Pesty László, kampányfőnök.
Én Michael Roth-nak a kijelentésére térnék ki és hogy ennek mi állhat a hátterében. Antiszemitának nevezte Magyarországot, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás szerinte többek között ezért is zajlik Magyarország ellen, ha nézzük az elmúlt hetek eseményeit, most vagyunk túl a pride-héten és azért Magyarország bebizonyította, a magyar emberek és magyar kormány is – ugye most ellenakcióként babavárózászlókat tesznek ki a jobboldali önkormányzatok – bebizonyította, hogy mi nem kérünk ebből a fajta LMBTQ propagandából és Michael Roth személye miért érdekes? Nyíltan homoszexuális politikusról van szó, aki egyébként többször tartott közös előadást Soros Györggyel, tehát nagyon jó kapcsolatokat ápol ezekkel a körökkel, szerintem az ő részéről ez a fajta antiszemita vád ez kizárólag azért irányul Magyarország ellen mert mi úgymond beleköptünk a levesbe és nem engedjük, hogy ez az LMBTQ propaganda Magyarországon is teret nyerjen
- mondta Horváth Tamás, a 888.hu újságírója.