
A parlamentből kiesett képviselőit foglalkoztatja vissza az MSZP, Steiner Pál ügyvédi irodája révén 13 milliót, Lamperth Mónika cége pedig több mint 30 milliót kapott a párttól.
Milliókért foglalkoztatja vissza parlamentből kiesett képviselőit az MSZP. A Magyar Nemzet úgy tudja: a szocialista frakció egykori képviselőik cégeivel kötött szerződést a mostani ciklusban. A lap az Országgyűlés Hivatalától kikért iratokra hivatkozva azt írja: a Steiner Pál nevével fémjelzett ügyvédi iroda 13 millió forintért adott jogi tanácsokat. Lamperth Mónika, volt belügyminiszter kft.-je pedig 34 millió forintot kapott tanácsadásért. A lap úgy tudja, hogy Mészáros Tamás, az ATV egykori újságírója egy bt.-n keresztül, Lakner Zoltán politológus pedig egyik cégén keresztül szerződött a szocialista frakcióval.