
A Közép-Dunántúli Regionális Onkológiai Centrum a székesfehérvári és a kaposvári központot tehermentesítené. Az építkezés januárban kezdődött, a tervek szerint év végén már betegeket is fogadhatna.
„Összességében mintegy 5 milliárd forintos beruházás, és hogy az arányokat lássuk: ebből csak a sugárterápiás egységek mintegy 1,7 milliárd forintot jelentenek. Tehát látható, hogy óriási pénzekről van szó, viszont azt hiszem, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy azoknak a betegeknek, akik a mi régiónkban laknak, meglegyen ugyanaz az esélyegyenlősége, mint az ország különböző pontjain lévő hasonló betegeknek” – mondta a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, Rácz Jenő.Az egészségügyi államtitkár a közelmúltban jelentette be, hogy a daganatgyanús betegeknek 14 napon belül el kell jutniuk orvoshoz. Jelenleg egy CT- vagy egy MR-vizsgálatra akár több hetet is várni kell. Az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint a két hét tartható, ha a dolgozók és a gépek dupla műszakot teljesítenek.
„Lehet működtetni a gépeket két műszakban is, mint például az országos intézetben, azért mondom példaképp, mert ez már 10-15 éve így van, ami azt jelenti, hogy kihasználjuk a gépkapacitásokat. A nővér pedig a túlórákkal együtt többet keres” – hangsúlyozta Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.
Kásler Miklós kiemelte, a daganatgyanús betegeket a listán előre kell venni. A veszprémi kórház onkológiai osztályának vezetője szerint a rendeletet úgy kellene módosítani, hogy ahhoz forrást is rendelnek.
„A működő onkoteameknél azt kell elérni jogszabályilag, hogy definiáltan a betegnek legyen kivizsgálási útja, ehhez a kivizsgálási úthoz rendeljék hozzá azokat a forrásokat, hogy ne a radiológus kollégáknak legyen az a gondja, hogy mikor, hova, hogy írom be a beteget. Bocsánat, de itt finoman céloznék arra, hogy mikor arról volt szó, hogy a táppénzen lévőket soron kívül vizsgálni kell, teljesen jogos igény, itt még jogosabb, hogy a betegeket daganatgyanúval” – húzta alá Hornyák Lajos, a klinikai onkológiai osztály osztályvezető főorvosa.
A rendeletmódosítás szerint az a páciens, aki nem kap 14 napon belüli időpontot, az OEP-nél panaszkodhat, amely egy másik területre irányíthatja a daganatgyanús beteget.













