
A szocialisták főleg a kistelepülésen élőket nyernék meg az ingyenes újsággal, aminek „Balegyenes” lesz a neve. 300 ezer példánnyal számolnak, a kiadás költségét pedig a Jókai utcai pártszékház eladásából teremtenék elő. Az elképzelésnek azonban párton belüli ellenzői is vannak: a lapnak névtelenül nyilatkozó politikus azt mondta, szerinte a „Balegyenes” újság helyett egy pártbrosúra lesz, amit sokan azért sem fognak bevinni a lakásba, hogy krumplit hámozzanak rajta.













