
„A legnagyobb számú csoportot a szegedi szennyvíztelepnél fogták el, onnan 34 iraki állampolgárt szállítottak el. Ezzel egy időben Mórahalom külterületén szolgálatba induló rendőrök észleltek egy személyautót. Amikor intézkedés alá vonták, a járműből öt ember ugrott ki és szaladni kezdett. A kollégáim rövid üldözés után elfogták a négy szír és egy afgán állampolgárt. Az autót egy 35 éves szerb állampolgár vezette, ellene embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Az elfogott határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményeztünk” – mondta el a Hír TV-nek Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.













