Ezt használná bizonyítéknak Gyurcsány ellen a kormány

Gyurcsány Ferenc vagyonbevallásával bizonyítaná a kormány az Európai Bizottságnak a DK rejtett pártfinanszírozását.

  • 2015. június 04., csütörtök 14:45
Vágólapra másolva!

A Napi Gazdaságnak Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára azt mondta: az Altus Zrt. cégbírósági adatait is elküldték Brüsszelbe, valamint mellékelték a DK egyik korábbi közleményét is arról, hogy Gyurcsány 16 millió forinttal támogatja a pártot.

Lázár János kedden tárgyalt az ügyben az Európai Bizottság regionális főigazgatójával, aki bizonyítékokat kért. A kormány szerint ugyanis tiltott pártfinanszírozásnak minősül, hogy az Altus Zrt. 1,5 milliárdért szerződött a brüsszeli testülettel.

Az Altus Zrt. vezérigazgatója ugyanakkor azt mondja: csak a töredékét kapják ennek az összegnek. Dobrev Klára a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta: eddig kevesebb mint 150 millió forintot nyertek el. Arról is beszélt: azért perlik be azokat a kormánypárti politikusokat, akik tiltott pártfinanszírozást emlegetnek, mert szerinte ezzel az érintettek adócsalással vádolják az Altust. Gyurcsány Ferenc felesége hozzátette: jól jött a cégnek a kormány támadása, mert még soha nem kaptak ennyi megkeresést.