3-as metró: lepusztult kocsikból modern jármű?

Hamarosan indulhat a 3-as metró felújítása. A BKV egy héten belül megkötheti az erre vonatkozó szerződést – tudta meg a Magyar Nemzet.

  • 2015. július 13., hétfő 06:58
Vágólapra másolva!

Az orosz nyertesnek a lepusztult kocsikat két és fél éven belül kell átalakítania modern járművekké. Tarlós István a lapnak elmondta: 2016-tól egy év alatt a kék metró vonalán 222 kívül-belül megújult, „dizájnos” kocsi állhat majd a forgalomba. A főpolgármester hozzátette: bárki megtámadhatja a tender eredményét, annak nincs halasztó hatálya a szerződéskötésre.

A fővárosi beruházások gyorsításáról szóló törvény szerint ugyanis a rekonstrukcióval összefüggő beszerzésekre különleges szabályok vonatkoznak. Ezek alapján az elsőfokú hatósági határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható.

LMP: A Fidesz meglopta a budapestieket

Az LMP szerint a Fidesz meglopta a budapestieket a 3-as metró felújításával. Csárdi Antal azt mondta: a Fidesz az orosz érdekeket a főváros lakóinak szempontjai elé helyezte. Az ellenzéki politikus szerint Orbán Viktor miniszterelnök korábbi moszkvai útján megígérte, hogy orosz cég újíthatja fel a 3-as metrót. Csárdi Antal úgy véli, hogy a főváros az orosz pályázat elfogadásával egy modernebb, kényelmesebb, hosszú távon pedig olcsóbban fenntartható metróra mondott nemet.

„Ismerve a felújításnak a 69 milliárdos költségét – hogy Párizsban olcsóbban sikerült vásárolni új szerelvényeket az Alstomtól, mint amennyiért mi felújítjuk a 3-as metró szerelvényeit –, elfogadhatatlan. Nem tudok mást mondani, mint hogy ez a budapestiek meglopása. A héten ezzel a pályázati eredménnyel minden budapestit meglopott a Fidesz” – fogalmazott az LMP fővárosi képviselője.