
Felborult egy bolgár busz az M5-ös autópályán. 21 embert szállítottak kórházba, többen súlyosan megsérültek. Az utasok egy osztrák állampolgár kivételével bolgárok voltak. A két sofőr mellett 37-en utaztak a buszon.
„Egy bolgár honosságú autóbusz haladt Budapest felől Szeged felé, amikor a csengelei pihenőhely közelében a sofőr eddig tisztázatlan okok miatt elveszítette uralmát a jármű felett, letért az autópályáról, majd a busz felborult. A mentőktől kapott tájékoztatás szerint összesen 21, a balesetben megsérült embert vittek kórházba, közülük 8-an sérültek meg súlyosan, egyikőjük állapota életveszélyes. A helyszínen maradt sérülteket, akiket nem kellett kórházba vinni, Kistelekre szállítják, amíg megérkezik értük a mentesítő járat. A baleset körülményeit a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálja” – mondta a főkapitányság szóvivője.
A legfrissebb információk szerint a busz vezetője szenvedett életveszélyes sérüléseket, rajta kívül heten súlyosan, sokan pedig könnyebben sérültek. „A sérülteket több település kórházaiba szállítottuk, így a szegedi sürgősségire, a kecskeméti megyei kórház sürgősségi osztályára, illetve Szentes város sürgősségi osztályára vittünk sérülteket. A sérülések többsége törés, zúzódás, a súlyosabb sérülések közt voltak zárt hasi sérülések. A helyszínen munkatársaim zömmel fájdalomcsillapítást, törésrögzítést és állapotstabilizálást hajtottak végre” – mondta a Csongrád megyei mentőszervezet vezető mentőtisztje.
A balesettel összefüggésben a rendőrség tömegszerencsétlenség, közúti baleset gondatlan okozásának bűntette miatt indított eljárást.













