
A lap szerint a tárca különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádindítványt a Leader Egyesületnek soron kívül kiutalt félmilliárd forint miatt. A minisztérium szerint a volt államtitkár úgy engedélyezte a kifizetést, hogy nem győződött meg a kérelem valódiságáról és célszerűségéről, még a saját jogi főosztályának kifogásait sem vette figyelembe. A tárca polgárjogi igényt is bejelentett az érintett 483 millió forint visszaszerzése érdekében. Indítványozták az elsőrendű vádlott, Gőgös Zoltán mentelmi jogának felfüggesztését is.
Gőgös Zoltán szerint figyelemelterelés a kormány vádaskodása. Az MSZP elnökhelyettese közleményében azt írta: soha semmilyen bűncselekményt nem követett el. Hozzátette: az ő vagyonnyilatkozata pontos, 2008 után egy gépkocsit vásárolt.













