
2017-ben is tovább folytatná a rezsicsökkentést a kormány. Sajtóértesülések szerint az ehhez szükséges több száz milliárdot igénylő hátteret a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap szolgáltatná. Szakértők és az ellenzéki pártok is az úgynevezett atomtörvény megsértéséről beszélnek. A kormány szerdán tárgyalja az előterjesztést, de azt ígérik: minden kockázatot kerülni fognak.
Az Index kedden írta meg: egy a birtokukba került miniszterelnökségi anyag szerint felfüggesztenék a paksi atomerőmű befizetéseit a nukleáris alapba. Az így felszabaduló pénzből inkább a rezsicsökkentést folytatnák 2017-ben.
Lázár János a csütörtöki kormányinfón azt mondta: az újabb lakossági, valamint az ipari rezsicsökkentés érdekében is rendelkeznek javaslattal, amelyet társadalmi vitára bocsájtanak majd. A nukleáris alap esetleges felhasználásáról még nem döntöttek.
„Nekünk a rezsicsökkentés fenntartása az újabb lakossági rezsicsökkentés érdekében, tehát a lakossági gáz és áram újabb csökkentése érdekében; az ipari áramcsökkentés érdekében és gázcsökkentés érdekében van egy javaslatunk a kormány számára, amely jó válasz Brüsszelnek, illetve jó megoldás lehet, hogy az alacsony rezsi tartósan megkönnyítse az emberek életét” – hangsúlyozta a miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az Országos Atomenergia Hivatal nyugalmazott főigazgatója szerint a kormány az atomtörvényt és az Európai Unió nukleárishulladék-kezelésre vonatkozó direktíváját is megsértené, ha felszámolná a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapot.
„Emögött egy erkölcsi megfontolás áll, az a generáció fizesse a költségeit, az összes költségét az atomenergiának, amelyik a hasznát élvezi, amelyik fogyasztja. Tehát a paksi atomerőmű befizetései a nukleáris pénzügyi alapba, azok a villanyszámlát terhelik. – mondta Rónaky József.
A Gyurcsány-párt az Európai Bizottsághoz fordult. Szerintük a Fidesz a veszteséges rezsicsökkentést akarja finanszírozni az alap forrásaiból.
„Ez elsősorban nem az atomkérdés, illetve nem az atomhulladék biztonságos tárolásának ilyen típusú szakmai kérdése, hanem elsősorban pénzügyi, és úgy, ahogy ön mondja, politikai kérdés is” – mondta Gy. Németh Erzsébet, a fővárosi önkormányzat képviselője.
Az Együtt továbbra is elhibázottnak tartja a rezsicsökkentést, a baloldali kis párt elnöke szerint a kedvezményeket eddig is az emberek fizettették meg – például a bankadó és a magasabb ÁFA formájában.
„A piaci árváltozásokat érvényesülni kell engedni a piacon, és azt a tartalékot, amely a nukleáris alapban felhalmozódott, azt nem felélni kell, hanem a következő generációnak megtartani, hogy tudjanak majd kármentesíteni kellő időben” – így Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke.
Az áramfogyasztók kilowattóránként körülbelül 2,5 forinttal járulnak hozzá az alap feltöltéséhez. Az 1998 óta működő keretben a tavalyi év végén 243 milliárd forint volt. A kormány jövő szerdán tárgyalja a miniszterelnökség előterjesztését.