E-recept: a betegeknek is a javára válhat

Március elején harminc patikában kezdődik meg az e-recept alkalmazását tesztelő kísérleti program, írja a Magyar Nemzet. A gyógyszertárak szeptember elejétől csatlakozhatnak a rendszerhez.

  • 2017. március 01., szerda 08:57
Vágólapra másolva!

Az éles indulás novemberben várható, ekkor már minden orvosnak és gyógyszerésznek alkalmaznia kell az e-receptet, és be kell jelentkeznie annak rendszerébe, mondta el a lapnak Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészeti Kamara elnöke. Ahhoz, hogy mindez a határidőre tényleg beindulhasson, az orvosok vényfelíró programját is fejleszteni kell, a kontrollt is biztosítani kell, a szükséges jogszabályi korrekciókat is el kell végezni. Emellett mindenkinek – orvosnak, betegnek és gyógyszerésznek egyaránt – minden rá vonatkozó dologgal tisztában kell lennie.

Az e-recept bevezetése az egészségbiztosító számára komoly előrelépést jelent, ma ugyanis csak a kiváltott recepteket tartják nyilván. Emellett ködbe vész a betegek együttműködési készsége is – azaz hogy a felírt recepteket ki hogyan váltja ki, írja a Magyar Nemzet.

A változás a betegek számára is hozhat előnyöket: krónikus betegségek esetén például a stabil, fenntartó kezeléshez szükséges gyógyszereket egy felírás után két-három alkalommal is ki lehet váltani, azaz nem kell havonta sorban állni az orvosnál pusztán a vény miatt.

Az még kérdés, hogy rokonok hogyan használhatják majd az e-rendszert, ma ugyanis a gyógyszert bárkinek kiadják, aki birtokolja az aláírt receptet, a felhőalapú megoldásnál viszont gondoskodni kell arról, hogy a kiváltó más módon igazolja jogosultságát. Ennek megoldása még nyitott, ugyanis a tervek szerint a elektronikus vényt szimbolizáló jelképes dokumentum nem lesz bizonyító erejű.