
Elszabadultak az indulatok a Tét és a Rábaszentandrás megye II-es bajnoki meccsen még 2014 áprilisában. Az egyik téti szurkoló ugyanis nemcsak szidta a vendégcsapat játékosait, de mérkőzés után verekedni kezdett velük. A dulakodás következtében egy férfi eszméletét vesztette. Az ügyészség szerint az agresszívan fellépő téti szurkoló ütötte meg a sértettet.
„Tény, hogy a vádlott ütött, tény, hogy a sértettet megütötték, rúgást, térdelést a sértetten kívül senki nem említett, csak fejelés került szóba. Tény, hogy a vádlott kezén lévő sérülés a sértett sérülésével összeegyeztethető” – mondta Fejes Péter ügyész.
A védelem szerint nem egyértelmű, hogy a férfi okozta volna a sértett sérüléseit.
A téti egyesület elnöke szerint kiabálások mindig vannak, de tettlegesség eddig nem fordult elő. „Ugyanúgy nem jellemző, mint máshol sem, nyilvánvalóan vannak kivételes esetek, amikor úgy elszabadulnak az indulatok, ami esetleg már nemkívánatos, de nem jellemző” – fogalmazott Sima Károly, a Téti Sokoró FC elnöke.
A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla végül hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet és megismételt első fokú eljárást rendelt el.














