
Két helyen is összekötik a szlovák és a magyar villamosenergia hálózatot, ami növeli az energiastabilitást. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ebből az alkalomból hangsúlyozta, hogy Magyarország és Szlovákia esetében a stratégiai szövetségesi viszony fenntartása nemzeti és gazdasági érdek is.
„Két helyen is összekötjük a két ország villamosenergia-hálózatait: nyugaton és keleten is, Sajóivánkánál, illetve Gönyűnél. Összességében 69 kilométernyi távvezetéket építünk, amelyből Magyarországon 23,5 kilométer épül. Magyarországon hatmilliárd forintnyi beruházást kell végrehajtani ahhoz, hogy az ország két pontján összekössük Szlovákiáéval a villamosenergia-hálózatunkat. A két villamosenergia-hálózat összekötése azt eredményezi, hogy az ellátásbiztonság rendkívüli mértékben fog javulni. Mivel a két piac integráltan fog működni, az alacsonyabb energiaárak felé is újabb út nyílik meg” – mondta el a tárcavezető.














