Megint hozzányúl a Fidesz a választási törvényhez

A módosítót még a tavaszi ülésszakban benyújtják.

  • 2017. március 02., csütörtök 08:35
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes a kormánypárti Magyar Időknek azt mondta, döntően technikai javaslatcsomagról van szó, de az érinti a kampányfinanszírozás kérdését is: az egyéni jelöltekhez hasonlóan a pártokkal is visszafizettetnék az állami támogatást, ha a választáson nem érnek el bizonyos százalékot.

A lap emlékeztet: a 2014-es kampányban sok olyan párt tűnt fel, amely nem végzett érdemi tevékenységet, de a törvény szerint neki is járt az állami támogatás. Ennek az lett a vége, hogy 2016-ig 630 millió forintnyi jogtalanul felhasznált kampánytámogatás tűnt el, és a kétmilliárdra rúgó választási bírságoknak is alig a két százalékát sikerült behajtani.