Mészáros szerint nincs titkolnivaló, azóta is jön a válasz

Hiába ígérte meg Mészáros Lőrinc az újságíróknak, továbbra sem nyilvános, hogy eddig hányan utaztak a felcsúti kisvasúton. A milliárdos polgármester egyébként azt szeretné elérni, hogy Felcsúttól egészen Székesfehérvárig lehessen eljutni keskeny nyomtávú vonalon. A miniszterelnök szülőfaluja olyannyira turisztikai paradicsommá nőtte ki magát, hogy Szegedről már buszos kirándulással is elérhető.

  • 2017. március 05., vasárnap 17:56
Vágólapra másolva!

Ezen a hétvégén sok volt az utas a a felcsúti kisvasúton, az alcsútdobozi arborétumban ugyanis nyílnak a hóvirágok.

Hosszú sorokban várakoztak a vendégek az arborétum előtt, ahová kamerával nem engedtek be.

„Nem tilos bemenni, csak forgatni nem lehet. Sem itt, sem a hotel területén” – hangzott el.

Felcsút már annyira híressé-hírhedtté vált, hogy egy szegedi utazási iroda egynapos buszos kirándulásokat szervez a településre.

Az új turistaparadicsomot december óta hirdetik, azóta már százötvenen jelentkeztek, az első turnus május 26-án indul.

„A Pancho Aréna öltözőit, irodahelyiségeit és a pályát be lehet járni, természetesen helyi vezetővel. Utána pedig Puskás múzeumát. Véleményem szerint lehet, hogy annak Kispesten volna a helye, de hát Felcsúton van. A múzeum után a sokat kritizált kisvasúton utazunk, de biztos, hogy nem a bőrülésben. Az arborétumra megyünk, és az autóbusz ott vár bennünket, aztán jövünk a budatétényi szoborparkba” – mondta Rácz Dezső irodavezető.

Felcsút polgármestere már azzal kacérkodik, hogy Székesfehérvárig hosszabbítják meg a kisvasutat.

Mészáros Lőrinc szerint ezt az utasszám is indokolja. Azt mondja: huszonhatezren váltottak jegyet a kisvasútra tavaly október végéig, a pontos számokat azonban nem adja ki az üzemeltető. Korábban az Átlátszó.hu derítette ki, hogy olyan napok is voltak, amikor egy jegy sem kelt el.

Ímélben kértük a pontos számokat, de adásunkig nem kaptunk választ.