Nem tetszik a belügy terve a sportlövőknek

Nem ért egyet a Magyar Sportlövők Szövetsége a Belügyminisztérium jogszabálytervével, amely alapján a legálisan tartott lőfegyverek 80 százalékát betiltanák.

  • 2017. március 01., szerda 20:36
Vágólapra másolva!

A szövetség elnöke a Hír TV-nek azt mondta: bízik abban, hogy a Pintér Sándor vezette tárca megfontolja a javaslataikat. Nagy György ugyanakkor hangsúlyozta, a jogszabályterv az olimpiai versenyszámokat nem érinti.

„Én azt gondolom, hogy nem kell szigorúbb szabályokat hozni, mint az EU más országaiban. Ez a szabályrendszer most egy kicsit szigorúbbra sikerült. Természetesen a lövészet ettől megmarad, de én azt gondolom, hogy mindenképpen lazítani kell ezen, különösen akkor, amikor mellesleg a honvédelmi sportszövetség is megalakult, és éppen az lenne a célunk, hogy minél több embert a honvédelmen keresztül is be tudjunk vonni a lövészetbe” – mondta el Nagy György, a Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke.