
A Magyar Nemzet birtokába jutott rendelettervezet szerint a jövőben csak azok vehetnének részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik vállalják, hogy a szakvizsga megszerzése után teljes állásban legalább három, részmunkaidőben pedig hat évig államilag finanszírozott fogászatokon dolgoznak.
A Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke szerint a rezidensek a támogatás ellenére sem vállalják majd a röghöz kötést, inkább magánpraxisban dolgoznak, és az innen szerzett jövedelmükből könnyedén kifizetik majd a szakképzésük díját.














