Százmilliókat vitt el a mutyi, feljelentést fontolgat az Együtt

Hiába érte több százmilliós kár az államot, nem indult nyomozás a nyíregyházi kórház új tömbjének tervezése körüli mutyi ügyében – állítja az Együtt. A fideszes vezetésű megyei önkormányzat a munkával egy baráti céget bízott meg, mégis más társaság terveit használták fel, engedély nélkül.

  • 2017. március 03., péntek 06:39
Vágólapra másolva!

Állami és uniós forrásból, mintegy 12 milliárd forintból újították fel a nyíregyházi kórházat. Az új tömb terveit a Nyírterv-Plusz Kft. készítette el. A céggel 2010-ben hirtelen szerződést bontott a fideszes vezetésű megyei önkormányzat, és több mint dupla áron, bruttó 625 millió forintért szerződött egy baráti céggel. A kórház végül mégis az első cég tervei alapján épült fel, a társaság azonban egy fillért sem kapott. A cég szerzői jogi pert indított, melyet másodfokon is megnyert.

„Az ügyben másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét, amelyben megállapította, hogy az alperesek megsértették a nyíregyházi kórház rekonstrukciója során az elsőrendű felperes kft. szerzői vagyoni jogát” – közölte a Debreceni Ítélőtábla ítéletét Fórizs Ildikó sajtószóvivő.

Az ítélőtábla emellett mintegy 300 millió forintos kártérítést ítélt meg.

Az Együtt nyíregyházi önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az államot több százmilliós kár érte, az ügyben eddig nem indult nyomozás. „A nyomozóhatóságnak ebben az ügyben revideálni kellene az álláspontját, és hivatalból eljárást kellene indítani, hiszen itt olyan nagy értékű kár keletkezett, ami kimeríti a különösen nagy értékű kárt okozó hűtlen kezelés fogalmát” – nyilatkozta Lövei Csaba önkormányzati képviselő, a párt nyíregyházi elnöke.

Amennyiben a jogerős ítélet ellenére sem indul nyomozás, az Együtt feljelentést tesz az ügyben.