Továbbra sem tudni, mi lesz a menekült gyerekek sorsa

Még nem tudni, hol helyezik el a fóti gyermekotthonban elszállásolt, kísérő nélküli menekült gyerekeket.

  • 2017. március 06., hétfő 09:07
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet közérdekűadat-igényléssel fordult az ügyben a humán tárcához, de azt a választ kapta, hogy még egyeztetnek.

Januárban jelentették be, hogy Fótról Hatvanba kerül a 24 férőhelyes, tartósan beteg, fogyatékossággal élő vagy háromévesnél fiatalabb gyerekeket gondozó részleg, Zalaegerszegre és Kalocsára pedig a speciális gondozást nyújtó osztály.

A tervek szerint a fóti gyermekváros területén lévő, az 1800-as években épült Károlyi-kastélyt és környékét teljesen felújítanák, a parkban pedig kulturális központot alakítanának ki.