
Furcsa helyzet állt elő a Fővárosi Törvényszéken: az ügyész beszélt arról, hogy miért nem igazolható a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. volt vezérigazgatója elleni hűtlen kezeléssel kapcsolatos vád. A vádirat egy igazságügyi szakértői véleményre épült. Eszerint a Demszky-korszakban kinevezett Ferenczi Tibor indokolatlanul kiszervezte a budapesti fürdők karbantartását és takarítását, amivel mintegy 720 millió forintos kárt okozott a fővárosnak.
„A kiszervezés nem befolyásolta negatívan a cég vagyoni helyzetét, a kiszervezéssel összefüggésben vagyoni hátrány nem keletkezett” – mondta Nyírfa Ilona ügyész.
A szakértő tizenháromszor módosította, végül visszavonta a véleményét, de a tanúvallomások és öt másik szakértői tanulmány sem igazolta a vádat. Az ügyész így arra jutott, hogy a céget nem érte kár, sőt a kiszervezés 10-20 százalékos megtakarítást jelentett. „Indítványozom, hogy a törvényszék a hűtlen kezelés tényállási elemeinek megállapíthatóságának hiányában a vádlottat a BE331. szakasz. 1. bekezdése alapján bizonyítottság hiányában mentse fel” – tette hozzá az ügyész.
Az ügy Schneller Domonkos fideszes és Staudt Gábor jobbikos fővárosi önkormányzati képviselő feljelentése nyomán indult még 2009-ben. Ferenczi Tibor védője szerint már a nyomozás végére nyilvánvaló volt, hogy nem történt bűncselekmény. Papp Gábor politikai ügynek minősítette a pert. „Szerettem volna foglalkozni az úgynevezett elszámoltatási ügyekkel, ami 2010-ben indult, aminek masszív politikai háttere volt, és amely ügyek egytől egyig felmentéssel végződtek. Talán még kettő van, amelyiknek még nincs jogerős felmentő határozata” – nyilatkozta Papp Gábor ügyvéd.
Az utolsó szó jogán Ferenczi Tibor azt mondta: a per tönkretette az életét: „Reparálhatatlan törést okozott nemcsak a szakmai, de a magánéletemben is” – fogalmazott.
A bíróság végül bűncselekmény hiányában felmentette Ferenczi Tibort. A bíró szerint nem állt meg a később visszavont szakértői véleményre alapozott vád. „Nem elég, hogy egymással ellentmondásosak ezek a szakértői vélemények, nem tény alapon alapulnak” – mondta Gimesi Ágnes tanácsvezető bíró.
Az ítélet ellen senki sem fellebbezett, így az jogerős. Ferenczi Tibor nem zárta ki, hogy meghurcolása miatt kártérítési pert indít.














