
Veszprémben már 2018-ra készülnek, a Jobbik az első a pártok sorában, amely megnevezett egyéni jelöltet a megyében. A megyei szervezet elnöke, Galambos István azt mondta, nemcsak a választások előtti ötven napban, hanem egész évben kampányolni fognak.
„Ugye a Jobbik az idei évadnyitóján már kijelentette, hogy meg kívánja nyerni a 2018-as választást, és ehhez nyilvánvalóan időben neki kell állni a választási felkészülésnek. Gyakorlatilag az egész idei év ennek a jegyében fog telni” – mondta a Jobbik Veszprém megyei elnöke.
A Civil Összefogás Fórum egykori jogásza, a devizahiteles perekben is többször szerepet vállaló Varga-Damm Andrea már a 2015-ös időközi választáson is megmérette magát ugyanitt.
„Úgy érzem, eljött az ideje annak, hogy az Országgyűlésben ne megosztó, hanem integráló személyiségek üljenek. Úgy gondolom, hogy itt az ideje annak, hogy ne bábuk és különböző érdekek képviselői képviseljék hazánk polgárait, hanem olyan személyek, akik képesek függetlenül, minden befolyástól, minden érdekviszonytól, kizárólagosan a polgárok életének javítása és nemzetünk érdekének képviselete érdekében dolgozni” – jelentette ki a képviselőjelölt.
A Jobbik és Varga-Damm Andrea programjának alapja a szociális helyzet javítása olyan gazdasági élénkítő programokkal, melyek a helyi vállalkozásokra építenek.
A veszprémi választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője Kész Zoltán, aki független, de a baloldali pártok támogatásával szerzett mandátumot. Ugyancsak Veszprémben indulna 2018-ban Mesterházy Attila, az MSZP korábbi elnöke, egyelőre azonban még kérdéses a baloldali stratégia.














