Zárlatot rendeltek el kanyaró miatt a makói kórházban

Kanyaró miatt zárlatot rendeltek el a makói kórházban. A megbetegedésre utaló tünetek az intézmény 10 munkatársánál jelentkeztek, öt dolgozónál már laboratóriumi vizsgálatok is igazolták a vírust.

  • 2017. március 04., szombat 20:34
Vágólapra másolva!

Az ÁNTSZ szerint a fertőzés Romániából indult, ahol már 16-an haltak meg az elmúlt egy évben kanyarójárványban. A vörös himlő korai tünetei az influenzához hasonlóak, ezt követően jelennek meg a jellegzetes piros bőrkiütések testszerte. A kórház igazgatója a Hír TV-nek azt mondta: a zárlat miatt a makói intézményben új betegeket nem fogadnak, de a már felvett pácienseket ellátják.

„A makói térségben élő lakosság ellátását területi alapon három intézmény, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhelyi Tagintézménye, a Szent Györgyi Albert Klinikai Központ Szegeden, illetve az Orosházi Kórház látja el. Erről a határozatot az intézmények megkapták, és a betegek ezt követően sürgősségi ellátás, illetve fekvőbeteg-ellátás vonatkozásában ezeket az intézményeket kereshetik fel” – mondta Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhelyi Tagintézményének igazgatója.