NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV belföldi hírei
Közmunkára ítélték Gulyás Mártonékat

Közmunkára ítélték Gulyás Mártonékat

A bíróság bűnösnek mondta ki Gulyás Mártont és Varga Gergelyt társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás bűntettében. Előbbinek már volt egy próbára bocsájtása, így őt 300 óra fizikai munkakörben végzendő közérdekű munkára ítélték, Varga csak 200 órát kapott. Amennyiben ezt nem teljesítik, büntetésük fogházbüntetésre változik, a bíróság 12-12 órát beszámított az előzetes fogva tartásban töltött időért cserébe. Emellett Gulyáséknak 30 ezer forintnyi költséget kell megfizetniük.

  • 2017. április 13., csütörtök 18:53
Vágólapra másolva!

Az indokolás szerint az ügyész szóban előadott vádjával a tényállás nagyrészt egyező – ismertette Hornyák Szabolcs bíró. A csoportos elkövetés tényállását ezek szerint nem találta megalapozottnak a bíróság, az ügyészség által emlegetett harmadik, ismeretlen személlyel nem működtek együtt Gulyásék hétfőn, amikor festékkel teli flakonokkal dobták meg a Sándor-palotát. Hornyák szerint a vádlottak egyezően adták elő vallomásukat, s minden részletről maguk számoltak be.

A Sándor-palota azonban a szabályok szerint műemléknek minősül, így az másodlagos, hogy a vádlottaknak milyen a hozzáállása az épülethez – áll az indoklásban. Ugyanakkor a bíróság nem ismerte el, hogy a Sándor-palotában 23 ezer forintos kár keletkezett, a bíró meghatározhatatlan értékű károkat emlegetett. Kifejtette, Gulyás és Varga cselekedete kimerítette a garázdaság fogalmát, hiába hivatkozott véleménynyilvánításra a védelem.

A bíróság szerint a helyszín nem zárta ki, hogy a környéken tartózkodók megbotránkozzanak, az ítélet szerint az csak feltételezés, hogy a tüntetésen jelenlévők közül mindenki ízlésének megfelelő volt a cselekedet. Hornyák ezzel kapcsolatban azt is kiemelte, hogy a Sándor-palota egy turisták által látogatott helyszín is. Az ítélet arra is kitért, hogy két rendőrnek nemcsak a ruhájára, hanem az arcára is fröccsent a vízbázisú festékből, amely így a szembe kerülve veszélyt is okozhatott volna – érdekes, ez nem is volt része a vádiratnak.

A bíró szerint súlyosbító körülmény, hogy sok mostanában a garázdaság, enyhítő viszont, hogy Gulyás bocsánatot kért a rendőröktől, akik festékesek lettek, Vargánál pedig a büntetlen előélete jelentett enyhítést. A bíróság az ügyészség által javasolt szabadságvesztést túlzottnak találta volna, ezért lett az ítélet közérdekű munka – hangzott el a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Gulyás és Varga felmentésért fellebbezett, az ügyészség pedig a felfüggesztett szabadságvesztésért.

Mivel a Sándor-palotánál állagsérelem nem történt, a vízalapú festéket egy vödör vízzel és egy szivaccsal le lehetett mosni az épületről, így nem áll meg a rongálás vádja Gulyás Márton és Varga Gergő ellen – mondta védőbeszédében Varga ügyvédje. Nehéz-Posony Kata szerint ez maximum egy polgári perben lehetne kártérítési igény alapja. Nem világos, hogyan jöhetett ki 23 ezer forintos kár az épületben.

Az ügyvéd azt elismerte védőbeszédében, hogy a videókon látható egy harmadik személy is, de szerinte így sem áll meg a csoportos elkövetés vádja, ugyanis az ismeretlen láthatóan nem Gulyás Mártonékkal együtt lépett fel, csupán felemelt egy üres festékesflakont a hétfői tüntetésen.

Bilincsben, vezetőszáron vitték a bíróságra Gulyás Mártont és társát, akik a CEU-törvény aláírása utáni, hétfői spontán tüntetésen festékesflakonnal célozták meg a Sándor-palotát. Délután még nem volt biztos, hogy megáll a csoportos elkövetés vádja, de állítólag a videók ezt igazolták. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért a két aktivistának. Bővebben >>>

Gulyás Márton
Gulyás Márton
Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Ez történt

Egy spontán szerveződött tüntetés részeként a Sándor-palotához ment egy nagyobb tömeg hétfő este, és előállították Gulyás Márton aktivistát. Mint arról mi is cikkeztünk, nemcsak őt, hanem más tüntetőket is előállítottak akkor a hatóságok. A 444-nek egy grúz nő nyilatkozott, aki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének dolgozik Budapesten. Azt mondta, ő és a barátja is hazamentek a demonstrációról, a rendőrök néhány perccel később csöngettek be, majd elvitték a barátját azzal, hogy négy-öt óra múlva hazaengedik.