Bándy-gyilkosság: P. László rossz nevet mondott

A tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódott a Bándy-gyilkosság pere. Ismét több ellentmondásra derült fény P. László vallomása kapcsán.

  • 2013. március 18., hétfő 12:26
Vágólapra másolva!

A tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik hétfőn a Bándy-gyilkosság pere a Pécsi Törvényszéken. A Hír Televízió helyszíni tudósítója elmondta, a bíró az elmúlt tárgyalások ismertetésével kezdte a napot, majd beszámolt annak a három gyermeknek a meghallgatásáról, akik megtalálták Bándy Kata holttestét. A gyerekek bújócskáztak a bokorban, mikor rátaláltak Bándy Katára, nagyon megijedtek, ezért hazaszaladtak, és szóltak a szüleiknek, akik először nem hittek nekik, de később visszamentek velük a játszótérre. A harmadik gyerek nem látta a holttestet, mert ő volt a hunyó.

Ezek után a bíró P. László rabtársainak levelét ismertette, melyben a két rab arról számolt be, úgy tudják P. László nem egyedül követte el a bűncselekményt.

Ismét meghallgatták Bándy Kata volt barátját; őt elsősorban arról faggatták, Katinak, Katának vagy Katalinnak szólították a pszichológusnőt. A férfi elmondta, a lány azt szerette, ha Katának hívták, és mindig kijavította, ha valaki máshogy szólította. Ennek azért van jelentősége, mert P. László vallomásaiban konzekvensen Katiként hivatkozik Bándy Katára. P. László erre azt reagálta, hogy csak vallomásában használta a Kati nevet, személyesen Katának hívta a pszichológusnőt. A tárgyalás a szakértők meghallgatásával folytatódik.