Könyv Orbánról: kiváló politikus, nemes és brutális eszközökkel

Az egyik legkiválóbb európai politikus, aki a politika brutális eszközét is használja – így jellemezte könyvében Igor Janke Orbán Viktort. A lengyel újságíró a rendszerváltás óta nyomon követi a Fidesz elnökének pályafutását, majd könyvet is írt róla hazájában. A kiadvány a napokban magyarul is megjelent.

  • 2013. június 06., csütörtök 22:58
Vágólapra másolva!

Vendégdiákként Igor Janke 1989-ben még a Fidesz ifjú politikusaival együtt követelte a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. A lengyel újságíró azóta nyomon követi Orbán Viktor pályafutását, könyvet is írt a miniszterelnökről, ami most magyarul is megjelent.

Janke elmondása szerint a magyar miniszterelnök nagy hatással volt rá, ám könyvében kritizálta is a kormányfőt. Azt mondta, olyan vezető, aki használja a politika minden nemes, de brutális eszközét is.

„Az egyik legkiválóbb, ha nem a legkiválóbb európai politikusnak tartom. Az egyetlen problémája, hogy viszonylag kicsi ország élén áll. Mint lengyel, nagyon örülök, hogy nem német kancellár” – fogalmazott Janke.


A lengyel újságíró antidemokratikusnak tartja, ahogy a Velencei Bizottság és az Európai Unió nyomást gyakorol Magyarországra.

„Az európai reakciók hisztérikusak, túlzóak és sokszor rosszindulaton alapszanak. Az európai elit amit tesz, az sokszor nem demokratikus, sokkal demokratikusabb az, ami Magyarországon történik, a szavazók megválasztották kétharmaddal vezetőjüket, aki most irányít. Lehet, sok mindennel nem értünk egyet, de az Európai Bizottságnak jóval kisebb választói legitimációja van, mint a magyar kormánynak” – fejtette ki véleményét.

A könyv egyik szereplője, Orbán Viktor egykori fideszes párttársa, Fodor Gábor a könyvbemutatón is a miniszterelnököt kritizálta. Szerinte az együttműködés kultúrája nincs meg Magyarországon, melyben szerinte Orbán Viktornak is felelőssége van.

Igor Janke könyvéből Lengyelországban több mint 10 ezer példányt adtak el.